Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 7. szám - Ágh István: A közép-európai költő megteremtődése
mint a tábortüzet este a cigányok.'1 Mégis más, hogy a szlovákiai és a magyar falvak hová nomadizálnak. S az is más, ha Péterfala, Tajti, Óbást, Almágy, Hidegkút, versbe vésődik, mert szlovák nyelven jelzik őket a szélső háznál. Megszokhatatlan furcsának tűnik, ha magyar egy magyar eladótól koronáért, rubelért, leiért, dinárért vásárol másnyelvű cégtábla alatt. Nekem furcsaság, ami Tőzsérnek sors. Másértelműek ugyanazok a jelenségek. Makedóniai ösztöndíjam idején meghatódtam az ohridi nagy tölgyfa alatt éjszakázó magyar kamionostól, idegenkedése elkeserített — emlékszem, mikor a Fejezetek egy kisebbségtörténelemből csalódott, önmeghatározó sorait olvasom. „Maguk eszik meg Magyarországot.” Ebben a ,,maguk”-ban nőtt fel egy gyermek, s kapott egy néptöredék létet és nevet. Ettől a mindenütti „maguk "-tói lesz Tőzsér is Mittel-utód. Elmúlt a „cigarettára gyújtok a dalra” ideje, a vers már nem vivát a pohár sörként habzó nyárra. Levedlenek a hagyományos költészet pihetollai, legyenek bármilyen nagyszerűek a versek. Nincs már: Hej, micsoda idomok, te jó ég! Három pokol tüze lobog bennem. Húz ördögként fűt húsz hetyke évem, s nincs lány, nincs asszony, ki velem égjen. Nincs csobogó víz nyugtatásomra: elégek, mint Mózes csipkebokra. El a derű-ború, fény-árny változásaitól a Mennyországom aranyos kulcsát már nem Szent Péter, de magam cipelem. Szomorkodik a táj is körülöttem, a hó rajta már fekete vászon. Alkonyodik, mintha rátöröltem volna a hegyekre nehéz gyászom versszépség, plasztioitás, erős kifejezések ideáljától egy új, közép-európai gondolkodásba integrált lírába. Régi versekben hagyományos képek, félretolt csillékben a múlt nyár lombja. Üjra a Papír partján, mert a költői megoldások hagyományos formái kétségesek. Az új életérzés új fogalmazást akar. „Pléhágon madár . . Rossz. 586
