Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 7. szám - Tőzsér Árpád: Örvénylő időkben (vers)
TŐZSÉR ÁRPÁD Örvénylő időkben Kedves Rarátom, Duba Gyulának egyre kevesebb az ember, akinek azt mondhatnám: barátom. Valami szűkül köröttünk. Talán a nyelv artérái meszesednek s agyunk tátongó pitvaraiba a tegnapi jelentést ma már csak hiányosan közvetítik Meglehet, így van. De az utóbbi időben mintha túl nagy jelentőséget tulajdonítanánk a nyelvnek. Csak tegnap volt, hogy a szemantika hatalmas varsáival a valóság teljességét is beboríthatónak véltük, s a varsákon kívül úszkáló halacskákat, sőt cápákat nem létezőknek tartottuk, mondván, hogy mindaz, amit az ideális nyelv sémája nem vesz be, nélkülözi a tudományos értelmet. Következésképp a filozófusok a valóság helyett pusztán a nyelvet kezdték vizsgálni, s világkép helyett mi, költők is nyelvképeket festettünk. S most, hogy lelkünk, sőt kozmoszunk akváriumában egyre több megnevezhetetlen uszonyos iszony úszkál s az ember az embertől egyre távolabb kerül, ítéletünk megint csak a szavak inerciái között mozog. Kígyót-békát kiáltunk a nyelvre. Azt mondjuk: Auschwitz és Dachau kompromittálta, azt mondjuk: hazug ideológiák hitelét vették, s reménytelenül állunk valami sötéten hömpölygő folyam két partján: nem értjük egymást — A szavak sajkái üresen bukdácsolnak parttól partig. De valóban olyan egyént, erkölcsöt, értelmet formáló anyag a nyelv matricája? Valóban elég lenne az állítmányok és jelzők 577
