Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 6. szám - Szabó János: "Valamit érzékletessé tenni a mai világból..." - Beszélgetés Bálint Endrével
terem. Erre, a legnagyobb megrökönyödésemre, Szász azt válaszolta: kérlek, elsősorban rengetegbe kerülne nekem ennek a műteremnek a helyrehozása, meg amúgy- is: én profi vagyok! Hogy ezt ő miért mondta, és mit értett ezen — a mai napig nem tudtam tisztába tenni. Lehet, hogy ő már akkor profinak érezte magát, aki hihetetlen virtuozitással csinálta akkor is a dolgait, és csinálja ma is. Azzal a különbséggel, hogy most dollárezreket vagy tízezreket szerez az államnak ezekkel a virtuóz semmitmondásaival, ha szabad ünneprontónak lennem Szász Endre esetében. Vajon hová tűnt az a mozgalmas szellemi-művészeti csoportokba-tömörülés, ami jellemezte például a magyar avantgarde idejét? Ma szinte a bőrünkön érezzük a szétszabdaltságot és az izoláltságot. Miért és hogyan alakulhatott ki ez a helyzet? Ennek nyilván több oka is van. Azok a problémafölvetések, melyek például Kassákék körében, a Munka-körben, vagy másutt megfogalmazódtak, a dolgok rendje szerint kiélték az erőiket és elhaltak vagy átalakultak. Másrészt volt egy bizonyos korszak, amikor egész egyszerűen a politikai rendszer számára ellenségesnek tűnt mindenfajta csoportosulás. Főleg az olyanok, melyeknek hasonló eredői lehettek volna, mint a Kassák-mozgalmaknak. A légkör annyira ellenséges volt akikor, hogy én például a magam tapasztalatából tudom: 1948—57 között inam állíthattam ki ilyen okok miatt. Ma már persze ezen a területen is módosulás történhetne, csak éppen nem történik, és ez a kérdés jogos, hogy miért is nem történik? Azért például, mert azok a fiatalok, akik részben összetartanak, a morzsáit szemezgetik azoknak a nagyavantgarde-közlendőknek, amelyek annak idején összetartották azt a mozgalmat. No meg azért — erről már beszélgettünk — örököltünk bizonyos kötöttségeket .. . Némelyek nem örülnének annak, ha itt újra erőteljes csoportokba-tömörülés indulna meg, akár profi, akár amatőr szinten. . ., mert akkor ez bizonyos, most is divatban lévő megfontolásokat, kritériumokat megkérdőjelezne, az biztos. Főleg, ha mondjuk ez a tömörülés igazán tartalmas, erőteljes és ütőképes lenne, hogy ezzel a sportkifejezéssel éljek. De változatlanul el tudok képzelni egy-egy individuumot, akinek a szellem igazsága mindenekfölött való, s végül is kiharcolja, hogy önmagából valamit megvalósítson. . . Amikor a materiális tényezők, a körülmények teljesen körülszoritják az embert — nemcsak a betegségre, a magánéleti problémákra, életünk nagy szerencsétlenségeire gondolok, hanem az alkotói „mély pontokra” —, megkérdö- jeleződhet-e benne a művészet megváltó hatalmába vetett hite? Igen, feltétlenül! önnek volt ilyen pillanata? Hogy megkérdőjeleztem magamban a művészet megváltó tartalmait? . . . Hát abban az értelemben nem, hogy az engemet megváltó tartalmát kérdőjeleztem volna meg. . . . Bár azért egy-egy krízis esetén ez is előfordult. Voltak krízises időszakaim, amikor nem arra mentem, mint amire az utam szerint kellett volna menjek, föladtam valamit magamból. Egy bizonyos idő elteltével túl tudtam lépni ezeken a periódusokon, amikor rájöttem arra, hogy a tévedéseimet hogyan tudom tisztázni. . . Egyáltalán: meg tudtam magyarázni magamnak ezeket a tévedéseket. Amikor ez sikerült, láthatóvá lett a kiút, jött a személyiségemet megváltó aktivitás. Kedves Mester, köszönöm a beszélgetést! 553
