Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 6. szám - Mezei Katalin: A gyilkos lélektana - az áldozat lélektana
MEZEY KATALIN A gyilkos lélektana — az áldozat lélektana A éllektan 'ászok szerint a gyilkos nem azért tér vissza a tetthelyre, mert megbánást érez, és a rossz lelkiismeret nem hagyja nyugton. Legtöbbször perverz gyönyört sem él át az elkövetés pillanatában, amire a helyszín emlékeztethetné. Többnyire azért megy vissza, hogy megnézze: nem kelt-e föl az áldozat? Nem áruija-e el őt? Nem hagyott-e vissza valami nyomot, amelyet gyanútlan sétálóként fölfedezhetne, és utólag eltüntethetné? Tehát a tett megerősítésének a szándéka, illetve az elhibáz ottságát ól való félsz, a rávalló jelek eltakarításának, a tett előtti állapot külső helyreállításának a gondolata kényszeríti. A gyilkos eleve úgy gondolja, hogy elégedett lenne a világgal, ha ellen- ségét-áldozatát sikerülne eltávolítani belőle, és ha ezt a tettét következmények nélkül hajthatná végre. (A megfontolt gyilkos, persze; de utóbb, a tett után már a többi is.) Éppen ezért, ha az ellenség-áldozat fölkelt mégis és él, az, akinek módja van rá, nem törődik bele a kudarcba. Másodszor már ritkán lát maga a dologhoz. Helyettest állít. De nem a hírhedt profik közül válogat. Azoknak az immár gyanakvó környezetében semmi esélyük sem lenne. Az „ártatlan”, elfogulatlan, még ismeretlen fiatalok között keresi meg az alkalmast, az alkalmasokat. (Még senki sem sejti, mi válik majd belőlük: első ránézésre a legtöbb fiatal arc főként fiatal.) Tehát másodjára egy „ártatlan fiatallal” vereti agyon áldozatát az okos. Akkor, bizonyosnak hiszi, nem kel föl többet. A gyanú árnyéka is másfele terelődik — mi köze lehet neki mindehhez? Csak az ostoba ember keresgél mindig a háttérben. Tessék annyit látni, amennyi látható; a fényhez szokott szem úgyis könnyen eltéved a sötétben. És ha még ezek után is élni merészel? Az akkor már nem is áldozat. Másvalami. Másvalaki. Valaki, aki kibújik a természeti törvények kötéséből, és úgy tesz, mintha ez volna természetes. Ismerkedjünk hát meg vele. Hátha jó lesz még valamire! Hátha eloszlik a gyanúja, elfogadja a közeledésünket — és közvetlen közelről könnyebben véget vethetünk árnyéklétezésének. A művészetpszichológia Freudja — már csak a kerek jubileumokra való tekintettel is — nyugodtan Berzsenyi-komplexusnak, vagy Berzsenyi-jelenségnek nevezhetné el tudománya egyik leggyakoribb jelenségét. írni vagy abbahagyni? Berzsenyi, a költő, az első ütéstől elhunyt. Mert élhetett öntörvényű, magabíró magyar nemesként, ősei nyomdokaiba lépve tovább? Csupán egyetlen dimenzióját adta föl, azt is csak annyira, amennyire a férfias dac megkívánta? Pedig nem is gyilkos szándék vezette az ütő kezet. De olyasmit koccantott meg, amit még neki, Kölcsey Ferencnek sem lett volna szabad. 533
