Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 6. szám - Holdosi József: Az utca Mózese (kisregény I.)
re súlyosabbak leitek, de nekem állva kellett maradnom, mert ha elzuhanok, mind odavesznek. Pedig, jaj, a víz vérszínű lett, jajongó habok csaptak fel belőle, soha nem látott szörnyek nyitott oldalából zöld genny spriccelt fel az emberek arcába, emberfejű, karvalycsőrű madarak csaptak le a gyerekekre. „Állítsd meg a könnyeidet, Margit, állítsd meg, ha Istent ismersz!” — kiabáltak. Ekkor messziről feltűnt a fiam, az én szép egyetlenem. Jaj, felfalják a szörnyek: „Itt van ez a szép ősz hajszálam, neked tartogattam, kapaszkodj meg benne!” „Jaj, a könnyeid, anyám, síkossá tették a hajszáladat, a kezem gyenge tartani tovább! Segíts rajtam, állítsd meg a könnyeidet, mert megfulladok!” A többit úgyis tudja, főorvos úr. Itt vagyok, faggassanak csak nyugodtan, a tesztlapjaikból kiolvashatják, hogy az elnyomott szexualitás miatt kerültem ide magukhoz. Én csupán annyit mondhatok, hogy még így is megérte. . . 6 Döbbenten nézett a professzorra. — Tudom, hogy nehéz elfogadni, fiatalember, de sajnos a betegsége olyan jellegű, amit véglegesen nem tudunk gyógyítani. Egyensúlyban tudjuk addig tartani, amíg megfelelő gyógyszer nem lesz rá. Sajátos immunrendszeri betegség ez, ami magánál a járást nehezíti, elélhet vele akár száz évig is. Izgalmas betegség ez, érdekes módon négereknél és cigányoknál nem nagyon fordul elő.. . „Cigányoknál nem nagyon fordul elő” — dobolt a fülében, amikor visszament a professzor szobájából a kórterembe. Hihetetlen ez az egész: egyelőre nem tudják véglegesen gyógyítani, ez. szörnyű, hihetetlen, huszonhárom éves még csak! És az a másik, hogy cigányoknál nem fordul elő ez a betegség! Mit akar tőle ez a kettő, és így együtt? Riadalom szállta meg, a kórteremben biztosan őt nézi mindenki! A párnába fúrta a fejét. Valaki megfogta a vállát. Jutka jött be hozzá: — Szia, hogy vagy? Nem itudott válaszolni, csak nézte a lány rövidre vágott, szőke haját, kék szemét. „Mit szólna hozzá, ha elmondanám neki mind a két dolgot?” A lány nem várta meg a választ, folytatta: — A rektor a betegségedre való tekintettel engedélyezte az államvizsga elhalasztását. Szeptemberben megcsinálhatod, addigra meggyógyulsz. Mit mondott a professzor? Az agyvíz mit mutatott ki? — Menj el! — nyögte ki. — Mi bajod van? — Semmi. — Bemegyek a professzorhoz, beszélek vele! — Nem érted? Azt hiszem, elég világosan mondtam, hogy soha többé ne gyere! A lány arcára rémület ült ki: — Ezt nem mondtad komolyan, ugye? — Megismétlem! Menj el! — Mégiscsak bemegyek a professzorhoz . . . 517
