Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 6. szám - Holdosi József: Az utca Mózese (kisregény I.)
lottas menetet. Reszketés tört rá, folyt a veríték róla, az ablakpárkányban kapaszkodott meg, hogy össze ne essen. — Mit remegsz, mit félsz, te, a kurva életbe is! — hallotta az apja hangját, és annak a cipője koppant a fején. Megszűnt a reszketése. Elengedte az ablakpárkányt. Megfordult. Semmit sem látott a szobából, csak a földön heverő cipőt. A cipőfűző befűzve, mint mindig, meg is kötve, hogy az apja egyszerre beleléphessen, ne kelljen lehajolnia, most vérfoltokat látott rajta, épp olyan fekete színűeket, mint amilyeneket az öreg köpött. Felemelte, megtámogatta, odavitte az apja ágyához, letette a másik mellé. Az apjára nézett, az zavartan lesütötte a szemét, de még így is meglátta benne ugyanazt a félelmet, mint akkor este, amikor a Halál a sarokban állt. — Nem szabad a halottaktól félni, kisfiam — hallotta az anyja hangját. — Apád nem akar rosszat neked. A szobában támadt csöndből a kisfádra menekült. Róka jött. Nem tudta senki, honnét került az utcába, a Róka nevet is onnét kapta, hogy vörös volt a haja. Egy kávéházi újságtartó volt az összes holmija, rajta egy foszladozó újság. Nem kérdezett senkitől semmit, leült a közös kút elé, és hangosan olvasni kezdett az újságból. A kíváncsiskodók ámulva hallgatták, amint kántáló hangon azt olvasta, hogy mi történik a faluban. így azonnal befogadták, az utcavégi üres viskóba be is költözött. — Jól érzem itt magam — mondogatta —, csiak a Pejkó ne jönne minden éjjel. Nem félek, bolond cigányok, tőle, csak el akarja vinni az újságomat a halottak közé, hogy kiolvashassa nekik belőle, hogy mi történik itt az utcában. Azt várta, hogy most is úgy lesz, mint eddig: Róka elmondatja vele a Hiszekegyet, a Miatyánkat, az Üd-vözlégyet, felsoroltatja a hét szentséget, a tíz- parancsolatot, ami most őt is megnyugtatta volna. Várta, hogy megjegyzi: „Na, belőled pap lesz, gyerek!” Most azonban hosszan ránézett. — Holnap tisztelendő jön a faluba, olyan, mint amilyen majd te leszel! Megrémült ettől a mondattól, megérezte benne a gúnyolódást is. Miért mondta ezt neki? Hiszen mindenki tudja az utcában, hogy pap lesz, ha megnő, ministrált is már a plébános mellett. . . Az esti imádság most sem nyugtatta meg, mint az utóbbi időben soha. Kíváncsian várta, hogy Róka megjelenjen az újsággal. — Küldetése van annak a tisztelendönek — kezdte az az olvasást. — Szomorú, sápadt fiatalember szállt le a vonatról, nem kérdezte az senkitől, hogy merre van a paplakós, egyenesen odatartott, mintha itt élt volna csecsszopó kora óta. Nem látott, nem hallott az semmit maga körül, csak befelé hallgatózott. A plébánosra is úgy nézett, mint aki már régóta ismeri, de a Laudáturon kívül minden mondanivalót elnyomott benne a küldetéstudata. Azon sem lepődött meg, hogy a plébános a küszöbre ültette, a macskája mellé, ott volt egy tányérban kikészítve neki a tej. Hiába, a küldetésért mindent vállalni kell az embernek, még azt is, hogy egy macskával együtt eszik. Miután a tisztelendő a macskával együtt befejezte a reggelijét, a plébános megköszönte az Ürnak, hogy ételt-italt adott nekik, majd hozzátette: — Szeresd a cigányt! Ez, ez a bolond újság, viccel velem! Ezt nem mondhatta a plébános, talán a ködös idő teszi, vele is megesik néha. . . Hát itt van! A következőt mondta: — Szeresd a magyart! 506
