Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 6. szám - Tatay Sándor: Vigyázat, lépcső! (elbeszélés)

— Ez meglep — feleltem —, mert sakkal inkább ismernek a kényszerű cikkeim után, amelyekért eltart egy lap. Havonta kettőért. Szűkén, de eltart. Szép dolog ez a nemzetÄ. Sem ?

— Áldja Isten érté® ^azát. Valamikor biz én is a közéleti dolgok iránt érdeklődtem mindenek »lett, de öreg koromra megtértem a szépirodalomhoz. Jobb a békesség.

A Szépvölgyi úton húztunk fel, -hogy átvágva a hegyeken Törökbálintnál érjük el a balatoni autópályát.

— Bár a versek is bosszantottak az elején, a félig készek, az érthetetlenek. Ügy gondolom, az alkotómunka bizonyos fázisában nagy káosz keletkezik a költő fejében pompás elemekből összehányva, mint egy szalmakupac. Ezt művé formálni, az lehet,gyötrelmes feladat, minél súlyosabb a mondanivaló, annál nehezebb. Sokan nem is vállalják, kiömlesztik magukból. Hadd élje át az olvasó az alkotás (kínjait. Sem ritmus, sem rim, sem prozódia az anyanyelv törvényei szerint. Próbálkoztám vele, hisz gyakorlott vagyok a keresztrejtvények megfejtésében, de nem leltem -benne örömet. Üjra meg újra kisült, hogy olcsó a nyersanyag, gs akkor minden hiábavaló.

— Harry, ez a legla-ik'Usabb vélemény, ami valaha is elhangzott az alkotó művészetről.

— Lehetséges — szólt döbbenten Heribert, akit, lám, baráti körben csak Harrynak becéztek. —- Naiv vagyok és ábrándos, mint a régi jóravaló műé-lve- zők. Ügy gondoltam egykor, a költő lelke olyan szférákba jár, ahova más halandó nem jut el, abqj a titkok titkait őrzik, és mivel e titkok nem mondhatók el közhasznú szóbeszéddel, megjelenítik művészi alkotásban, ugyanígy a zeneszerzők, és a valódi képzőművészek. Ám mostanában, úgy érzem, nem egyszer, hogy fordított a folyamat. Közhelyeket avatnak ravasz kutyulással titkok titkává. De terád ez nem vonatkozik — fordult felém balra és hátra a jobb első ülésről. — Te plyan bátor vagy, hogy kirakod még az írásjeleket is, holott így sokkal könnyebb a csalót rajtacsípni.

— Hallottam a rádióban, hogy itt valahol a Pálvölgy-ben kristálybarlangot tártak fel — jegyezte meg Zsuzsa a kormány mei-lől. Sajnos nem tudom, milyen egy kristálybarlang.

— Az is valami, hogy tündérpalota fölött előzzük a füstölgő huszonkálen- ces buszt — tette hozzá jEdit.

— Ami azt illeti, vannak itt paloták a felszínen is, kacsalábon forgók. — Évek óta nem jártam ezen a tájon, hangot kellett adjak ámulatomnak. Felértünk a Törökvész útra a hegy hágóján. Ahol azelőtt csak fák, egy-egy kis lakóház; a fák elmerültek a fehér paloták ragyogásában, fel a Guggerhegy magasáig, szemben, a Hűvösvölgy másik oldalán. Utcák vonalai mintha nem is szabdalták volna a terepet. Csak úgy ömlesztették -a hegyoldalba valamely óriási bőségszaruból a tobzódó fantázia szülte pazar épületeket. Az égiek megsajnálták a sokat szenvedett várost. Tessék, ez a tiétek! Nem volt időm ítélkezni az alkotók fölött, hiszen csak suhantunk, süllyedtünk lefelé a Kapy úton. Az új házak keringtek, ficánkoltak.

— Ebben az országban konjuktúra van, nem győzőm hangoztatni — jegyezte meg a maga kategorikus módján Heribert.

— Sok szegénnyel, nyomorúságos munkabérekkel, léten aluli nyugdíjakkal!

— A konjuktúra nem azt jelenti, hogy mindenkinek fenékig tejfel az élete. Olyan konjuktúra nem volt soha sehol. Ám ez a lázas építkezés a csalhatatlan

485