Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 5. szám - Balassa Péter: Hagyományértelmezések újabb prózánkban
nyossági viszonylatairól, a mű nem szöveges, de szövegen keresztül nyilvánuló mélystruktúráiról. Ennyit az olvashatatlanság mint értelmetlenség érvéhez .. (Az Ottlik-regény mint az újabb próza kvázi archaikus eredete radikális hagyományértelmezés, de nem tematikus-rituális (Fuharosok), hanem mintegy irodalomtörténeti, filológiai értelemben.) Végül, de nem utolsó sorban Nádas Péter Egy antik falikép leírása című regényrészletéről beszélünk, amely az Emlékiratok Könyve című hosszabb regényének önmagában hiánytalanul megálló darabja, mai prózánk hagyomány- értelmezésének egyik különleges esete. Tipológiánk szerint az archaikum ezúttal antik-mitikus anyagban jelenik meg, az eredeti mitikus gondolkodás szerkezetét imitálva annak hasonlóságát mutatja meg egy jelen idejű életproblémával. Témája egy antik falikép leírása, mely egy fiú,/férfi-alakot és három nimfát ábrázol. Minden alak mást néz, nem pillantanak egymásra, vágyakozásuk tárgya nem kölcsönös, beteljesedett, hanem reménytelenül láncolatszerű. Pontosabban mindnyájan egy erdőt néznek, azt az erdőt, mely az írás második felében kiemelt jelentőségű, és amely az elbeszélő számára saját természetének, szexualitásának: életének dantei sűrűje, „aki az ösvényről a lápra lép, az bizony halál fia” — megkockáztatjuk: az átláthatatlan hagyomány erdeje és természetünk egy és ugyanaz. A második rész egy, az antik falképen megjelenő szcéna jelenbeli megfelelője, maga is faliképszerűen jelenik meg az elbeszélő előtt: (olykor szószerinti egyezések erősítik az összefüggést): egy hentesboltba friss húsokkal bemegy egy segéd, a mester két lánya és felesége fogadja őt (mint a képen: egy férfi, három nő), bizonyos időre eltűnnek négyesben az üzlet mélyén. Az elbeszélő ezt a szcénát szemlélve a szemközti ház ablakából ellenállhatatlan erotikus izgalmat érez, önkielégítéshez folyamodik. Innen az írás, mely nagyrészt hosszú, Prousttól és Manntól ihletett körmondatokban fogalmazódik, mintegy felbomlik: széttöredezett mondásokká, lihegéssé, melynek során a mondathatárok fokozatosan felborulnak. A műben valójában nem eseménysor van, hanem egy probléma-felvetés: a hermafroditizmus, illetve a kétneműség, illetve a nemtelenség és a nemektől való megszabadulás vágya, a csigaállapoté, ez tematizálódik a képleírásban, ami tehát maga is csak reflexív értelemben téma (egy elbeszélt műalkotás mint a műalkotás tárgya). A leirás tehát a mű beszéde önmagáról mint alkotó tevékenységről. A falikép eredetijét látta ugyan egykor az elbeszélő, most mégis egy másolatát írja le, így utalván mű és elemzés, eredeti és hamisítás viszonylagosságára (ezen az egyetlen ponton érintkezik Esterházy vendégszöveg-elvével). A szöveg története, témája és öntükrözése, beszéde önmagáról egyetlen pontban összeér: az elbeszélő az egész írás tartama alatt egy tervezett elbeszélésen is töpreng: „távolban az erdő, melyet régiesen nagy vadonnak neveznek, s ahová, ha sikerülhetett volna elbeszélésemet megírnom, tiszta mondatokban elvezettem volna négyüket.” Képek leírása nagy hagyományra mutat vissza az irodalomban. Csak felsorolunk néhány ismertebb példát: Dosztojevszkij híres Claude Lorrainje az Ördögök egyik kulcspontján, Balzac Ismeretlen remekmű című novellája, Semp- run La deuxiéme mórt de Rámán Mercaderjében Vermeer Delft-látképének leírása, Bútor Szent Márk-leírása, Mészöly rézkarc-elemzései a Filmben és a Megbocsátás ban, Bereményi fényképleírásai, sőt Esterházy említett „gobelinje” Ottlik regényéről mint „képről”, ami nem más, mint szélsőséges műelemzés. Maga a műelemzés, nemcsak képzőművészeti alkotásé, olyan nagy regény középpontjában áll, mint a Doktor Faustus, amelyben több, nem létező zenemű rekonstrukciót imitáló analízise található. Említendők még Spiró színielőadás- leírásai Az Ikszekben, Karátson Gábor prózájában fiktív képelemzések törté459
