Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 5. szám - Balázs Attila: Szemelvények a Féderes Manó emlékirataiból

verébsereget, mint például Karl Friedrich Hieronymus Freiherr, majd tarts elé­jük egy madárijesztőt! Csakhogy egy egész sereg verébből sem lesz soha sas! (Címer.) A madársereg — kísérletileg bizonyítható! — olyan, mint a ménes. Sze­kérbe fogva nem húz, hanem „egymást ránczigálja”. A magasban felhők száll­nak. Menj, fogd meg őket! Az írnok a kályhacsőre nézett és elgondolkodott: a csőben füst van! Persze a füst nem ló, nem lehet hámba fogni. De mi volna, ha nagyon sok vékony fonálból lehetne álmot, nem: hámot szőni, mégpedig olyan sűrűt, hogy a selyemszövetnél is sűrűbb legyen. Az ilyen hámból azután a füst nem szabadulhat ki. Egyszerűbb szavakkal: ha sűrűn szőtt, nagy asszociációs zsákot veszünk és nyílásával a kályhacsőre (A KÁLYHÁK KIRÁLYNŐJÉRE) helyezzük, a zsák megvastagszik és felpuffad a füsttől; kazalnagyságú gömb keletkezik. Most aztán kapaszkodj belé! A gömb a levegőbe emelkedik és ma­gával visz téged is. így szól erről a régi krónika: „1731-ben Krjakutnij Furmin rjazáni írnok nagy labdát csinált, felfújta ocsmány és bűzös füsttel, hurkot kö­tött rá, amelybe beleült és a tisztátalan erők a fűzfák fölé emelték, majd a ha­ranglábhoz vágták, de ő megkapaszkodott a harangkötélben, így nem lett a dol­gából temetés. Az írnokot elűzték a városból, Moszkvába ment, különben el­égették volna, vagy élve hántolták volna el.” A régi krónika elbeszélése szerint igy szenvedett az az ember, aki a tolóablaka mögül kirándulva, a leendő repülés útját egyengetve megkísérelte hámba fogni a füstöt, ötven évvel később a fran­cia Montgolfier-fivéreknek ugyanez az ötletük támadt. Versailles királyi város­kában takaros selyemléggömöt bocsátottak föl. Akkor azonban már tudták, hogy nem a füst, hanem a felmelegített levegő emeli a magasba a gömböt. A füst csak a meleg levegő erejét, az égbe vezető utat mutatja meg az emberek­nek. Később Junkers megálmodta a fémrepülőgépet, s felvitte Maximot is a magasba. A megfoghatatlant ugyan nem érték el ezzel, de lefelé kitölthették a a bosszújukat. De ekkor Krausz Gáspár már benne volt valamelyest a korban. Az ismétlés a tudás anyja! Dédapa sírjára szép szegfűcsokrot helyez majd a bizonytalan jövőben apa. Kiegyenesedik és cigarettáért nyúl, azonban időben észreveszi magát. Ügy tesz, mintha csak a zsebkendőjéért nyúlt volna. Mindig benzinszagúak voltak a zseb­kendői az öngyújtóitól. 13. szemelvény: HAZAFELÉ (KRAUSZ GÁSPÁR PÁLYAÍVÉNEK BEFEJEZŐ RÉSZE ÉS MÁS) Item. A családemlékezet fűzfakosarában Krausz Gáspár neve az, amelyik a bármelyikünk által valaha is megtett leghosszabb gyalogtúrát fémjelzi. Mesz- sze van, mint Hajós Vlagyivosztoktól — mondogattuk sokáig. Bár hazugság lenne azt állítani: dédapa az egész utat gyalog tette meg, hisz tudjuk, dédapa „örök” odafelé vezető pikareszkjéből, illetve még pontosabban az ŰJ MAGYAR LEXIKONból, hogy Vlagyivosztokot 1903 óta vasútvonal köti össze Moszkvával, mégis bizton kiállhatunk amellett a — félig-meddig szerzője által is bizonygatott — hipotézis mellett, mely szerint a hosszú út elismerő bólintásra méltó jó részét csakugyan a saját rossz lábán bicegte végig, mivel­428

Next

/
Oldalképek
Tartalom