Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 5. szám - Balázs Attila: Szemelvények a Féderes Manó emlékirataiból
BALÁZS ATTILA Szemelvények a Féderes Manó emlékirataiból 9. szemelvény: KRAUSZ GÁSPÁR PÁLYAÍVE (A FELKELŐ NAP ORSZÁGÁBAN III) A családi legenda szerint Krausz Gáspár 1956 télhavának Bódog napján, csütörtökön, 16 óra 21 perckor, napnyugtával ágyán a fal felé fordulva — hunyta le szemét mindörökre: végelgyengülésben. Megboldogoulásának (az adott névnappal való összecsendülés tisztán a véletlen dolga!) pontos időpontját onnét tudjuk ilyen jól, mert nagyanya épp akkor suhant át a szobán, amikor az utolsó, mennydörgő horkantás elhangzott, amitől — szavai szerint — tekintete reflex- szerűen a nagy családi kakukkos faliórára vetődött, majd ezek után, pontosab- banban: ezután rögtön az apjára, akiről ő „mindjárt tudta, hogy halott”. A vég- elgyengüléssel kapcsolatos fenti diagnózist a szemébe hulló hajával Ady Endrét utánzó kis falusi orvos is megerősíteni látszott hosszantartó, részvétet kifejező bólogatásával, míg a jóformán ki sem nyitott orvosi táskájába igyekezett visszasüllyeszteni a tűt, amelyet titkon Krausz Gáspár földi maradványának vastaghúsába szúrva: kénytelen volt konstatálni a halált. Exitus — mondta kö- hintve. De nagyanya éles tekintetét nem kerülhette el villámgyors mozdulata. Később elmondta öcsi bátyának, aki ettől előbb csak kikerekítette a szemét, de aztán mégsem tudta visszatartani váratlanul kirobbanó szertelen jókedvét: prüszkölve fújta szerte a vasárnapi arany kacsalevest, majd az oldalát fogva dőlöngélt végig a gangon*; ő, az éppen akkor „ballagó” orvostanhallgató, lakkozott fekete simicipőben. Nagyon jól mulatott ezen. Nagyanya előbb haragudott rá egy kicsit, de gyorsan kiengesztelődött, mert „szegény gyerek idegzetét megviselhette egy kicsit a forszírozott tanulás. Márpedig nem lesz belőle jó orvos, ha ilyenek az idegei, mint az én idegeim”. — Csitt! — pisszentette le nagyapa. (Itt, ezen a képen, ez öcsi bátya ebben a híres kockás nyakkendőjében, mely egész felsőtestét majdhogynem eltakarja. Lefelé néz, mert szemébe süt a nap. Volt neki egy olyan gépe, tudod, amelyiket beállítod, utána uzsgyi vissza a helyedre! Aztán lett neki többek közt, barátom, egy olyan gyönyörű, szép és okos lánya, hogy én azt, köntörfalazás nélkül mondom, legszívesebben elvettem volna feleségül, ha azokban a régi időkben éltünk volna. Ugyanilyen szép szemű gyermekeket szült volna nekem, miközben, ahogy mondják: a családban maradt volna a tőke.) — Mondom neked, még a kedvét szeged! — Dehogy szegem — sóhajtott nagyanya. — Tudom én azt. Csak néha beszélek, úgy egy kicsit. (Ez itt a Tüzes nevű ló. Ez egy pillanatfelvétel egy helyi jellegű mérkőzésről. Nagyapa bírói ruhában a síppal. Nagyapa síp nélkül. Ezek itt. a ludak, amint * Was?
