Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 4. szám - ÉRTÉK, JÖVŐ, HAGYOMÁNY - Lőrinczy Huba: A hangjáték metamorfózisa (Vészi Endre: Jóisten farmerban)
nők. Akad oly darab — a Passzív állomány —, amelynek rezonőrje hivatkozik is a fantáziát megmozdító esetre s az újsághírekre. Folyvást éber aktualitásérzék vezérli Vészi Endrét, hogy a mindennapi élet neuralgikus ipontjaira tapintson. S ha rálel a nyugtalanító, fájdalmas gócra, tüstént történetet sző köréje, ibanme konfliktusokat feszít, emberi sorsokat bogoz. Teszi mindezt a leleplezés, az elgondolkodtatás, a jobbítás szándékával, a valósághűség, a realizmus jegyében. Minden hangjátéka egy-egy életdarab, s mottója lehetne a kötetnek az egyik hős, az elgázolt fiú szava: „Nem lehet mellébeszélni, mert akkor az emberek érzik, ez nem így volt, ez megint nem így volt, ez az egész nem igaz. Márpedig, ugye, az a legfontosabb, hogy minden olyan legyen, mintha megtörtént volna” (Bukósisak). Következik ebből, hogy az írások egy-egy szürrealisztikus részlete, megoldása (a próbababák beszéde A lepecsételt lakásban vagy a farmeres Jóisten feltűnése a címadó darabban) a hiteles valóság meghosszabbítása csupán: a féLajzott fantázia játékának tekinthető. A stilizálás mértéke és a modalitás természetesen nem állandó a kötetben. A későbbi keltezésű hangjátékok kevésbé keltik a hétköznapi élet közvetlen leképezésének benyomását, s bennük a hanghordozás is változatosabb. A tárgyilagos, tényközlő előadásmód mind gyakrabban adja át helyét az elégikus, az ironikus, netán a szatirikus modalitásnak, komplexebb hangvételű, nem oíly nyersen, direkt módon valóságanalóg írások tűnnek elénk. (Elég, ha egybevetjük a korai, Statisztika c. darabot az 1976-os, Nyulacskáim c. történettel.) Nem véletlen, hogy a nekünk többet mondó, esztétikailag értékesebb és érvényesebb hangjátékok inkább a könyv második felében találhatók. Bennük is tehertétel ugyan — ámde jóval kevésbé zavar — a kötet egészét jellemző publicisztikus, olykor kifejezetten ismeretterjesztő szándék, a moralizáló futamok és a didaktikus megoldások nagy száma. Vészi rádiójátékai nemigen késztetik különösebb erőfeszítésre a befogadót. Noha a műfaj elengedhetetlen feltétele a világos vonalvezetés, a közérthetőség, szerzőnk még a lehetséges határokon belül sem mindig vállalja a sejtetést, a komplexitást. Még ott is a hallgató, illetve az olvasó segítségére siet, ahol ez teljességgel fölösleges. Hasztalan beszédes a történet, nem maradhat el az összegezés: „Nem kell jóság. Emberi feltételek. Ilyesmi kellene. Egy tisztességes start feltételei. Hány ilyen lepecsételt lakás van ebben a városban? Kire várnak ezek a lakások? Miért nincs bennük ember?” (A lepecsételt lakás). A publicisztikus hevület rokonszenves, ám a műalkotásnak nem válik javára. Vészi Endre darabjainak legtöbbje kizárólag denotativ értelmezést tesz lehetővé. Hiányzik ilyenkor a mögöttes jelentés, a konnotatív sugallnak szférája, s vele együtt minden nagy művészet elengedhetetlen feltétele: a polifónia. Szerzőnk is fölfigyelt pl. — számos kortársához hasonlatosan — a világon átsöprő 'erőszakhullámra, a terrorizmus veszedelmére. Hangjátéka, A túsz zavarbaejtő halála viszont erőtlen tiltakozás: alig-alig jut túl egy melodramati'kus újságcikk színvonalán. Mennyivel mélyebb és komplexebb e darabhoz képest Déry Tibor 1975-ben megjelent kisregénye, A félfülű! Nem vonzódván a túlságosan egyértelmű, transzparens művekhez, e kötetből is a vibrálóbb, összetettebb hangzású műveket részesítenék hát előnyben: Az ikertársat, amely a nagyvárosi magány, az elidegenedés képeit az álmodozás, a társkeresés elemi erejű vágyával ellenpontozza, a meghökkentő végkifejletű Kirakatrendezést avagy a Hárman, valamint a Jóisten farmerban c. darabot. Tetszett még a Nyulacskáim, A sárga telefon és a Hibernált ügy csípős szatírája is. Hatásos zárása e gyűjteménynek a címadó hangjáték. Ez tolmácsolja — nem kis nyomatékkai — Vészi Endre végső „üzenetét”: az ember csak Isten nélkül, önmagát, a véges létet vállalva lehet méltósággal élő, nagykorú lény. A gondolat nem épp eredeti, ámde változatlanul igaz. S hogy mily tömérdek még a baj, a boldogtalanság, a kudarc, a magány Istent nélkülöző világunkban, arra a kötet egésze is figyelmeztet, noha nem egyenletes művészi erővel és színvonalon. (Magvető Könyvkiadó. 1985) 384
