Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 4. szám - ÉRTÉK, JÖVŐ, HAGYOMÁNY - Kerekasztal-beszélgetés Sárvárott Erdei András, Jánosy István, Lakatos József, Láng Gusztáv, Pete György, Simonffy András és Szabados György részvételével
Igen. Vizuális anyamyelv is van, és vizuális művészeti örökség is, báír ez a fogalom nincs a köztudatban. Ezt a „búvó örökség”-et -újra és újra fel kell mutatni, korszerű f ormában, ez lenne a mai alkotó művészek dolga és felelőssége.-Hol rejtezik vizuális művészeti örökségünk? Itt van körülöttünk; régi eszközeink- pen, használati tárgyainkban, díszítőműviészetünlkben. Rejtezik, mert sokszor már fel sem ismerjük, mit ds jelentenek a tárgyakban nejlő ősi, kultikus formák, mit jelentenek a virágok, a növényi indák a faragásokon, Ihlmzéseken, miiért -embenfionmájú minden eszköz és szerszám. Bálványformákat, a napkultusz iemlókeit, 'ősi örök küzdelmeket, a világmindenség kozmikus ábrázolásait, üzeneteket találunk bennük. Rólunk szólnak és beszélnek, ha kérdezzük őket, ha olvassuk őket, minit kép-írásit. Hagyomány. Nem az általános emberi értékekre gondolok, nem is az egyéni tapasztalatokra, hanem a nemzeti hagyományra. Ellentétes-e a nemzeti hagyomány és a korszerűség? Csak látszólag, mert valójában a hagyomány az, ami mindig újra és újra megfogalmazódik, megformálódik korszerű módon. Ha ez nem így történik, alkkor van baj; ha valaki vagy valakik helyettesítik a saját nemzeti hogyamányt a máshonnan jötted — valami modemre hivatkozva, mintha csak az lenne a korszerű és nagyszerű, ami külföldről jön. Ez a torzkép aztán generációkban rögződik. Az eredményt látjuk, például ma is. A sajátos helyzet nálunk az, hogy éles ellentét alakult ki — éppen a fenti okok: ezeréves szándékos félrenevélés, kisébbségi érzés bsplántálása stb. miatt — a keleties jellegű népművészeti, díszítőművészeti örökségünk és az úgynevezett magasművészet között. A hatalmi érdekektől manipulált közvélemény, már István király óta, az előbbit, a magyar népi hagyományt tartja primitívnék, alacsony szintűinek, amíg a másikat fejlettnek, magas színvonalúnak. Lehetséges-e a kettő szintézise? Van-e, lehetséges-e olyan mai korszerű vizuális művészet, amely a kettő közti szakadékot megszünteti? Ez olyan féladat, amely hivatása lehet a ma képzőművészének; a kelet és nyugat közti szintézis megteremtése. Kodály-idézet kívánkozik ide: „A egyetemességhez minden nép csak a saját kultúráján keresztül juthat el.” Hozzátehetjük: a korszerűséghez is. Pete György Ideje annak, hogy egyfajta teoretikus összegzést is- hallgassunk a felvetett kérdésekről. Láng Gusztáv irodalomtörténész beszél. Láng Gusztáv Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy eszmecserénk végén kapok szót, amikor már bőven van mihez kapcsolódnom; másrészt az egyetlen vagyok a társaságban, aki „hivatalból” másként közelítem meg hagyomány, folytonosság és korszerűség fogalmát, mint az alkotóművészek. Hiszen az a „fehér lap” vagy „üres tér”, amelyet a művésznek be kell töltenie, mindig kihívás valaminek a mában történő realizálására. A hagyomány ennek eszköze, ezért nem függetleníthető az alkotó szubjektivitásától. Ezért most nem is akarok mást, mint feltenni egy alapvető kérdést, mely talán túl egyszerűnek, mondhatni együgyű- nek tűnik. De feltűnő, sőt gyanús egyetértés uralkodik a felszólalók között; mindenki a hagyományba akar kapaszkodni, mindenki ragaszkodik azokhoz a gyökerekhez, amelyek nem engedig kidőlni a diófát — nagyon szép, egyenesen jelképes, hogy Jánosy István e szándékot a magyar klasszikus költészet Baróti Szabó Dávidig visszavezethető toposzával fejezte ki —, de nagyon érdekes lenne, ha mindenki megpróbálná külön-külön definiálni, hogy mit ért hagyományon. Ugyanis ez a fogalom a köztudatban nemcsak pontatlanul és meghatá370
