Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 4. szám - Páskándi Géza: Lélekharang - dráma, második befejező rész
(Érkezik a Kapitány, az őr eléje siet. Engedi, hogy a tiszt jöjjön, ő hátul marad.) KAPITÁNY: Ne félj, Ldfoényi, nem vallatni jöttem. LIBÉNYI: Maga . . . maga . . KAPITÁNY: Nem ismersz meg? LIBÉNYI: Azt hiszem... (Tétova.) KAPITÁNY: Egyik vallatod voltam a sok közül... A Pestről meghívott.. . LIBÉNYI: Maga éppen pesti . . KAPITÁNY: Az vagyok. De Becsben éltem sokéig ... Most 'majd megyek vissza Pestre . .. LIBÉNYI: Üdvözlöm Pest-Budát, uram. Üdvözlöm a hazámat. KAPITÁNY: Megadod-é egy szabóműhely címét? LIBÉNYI: Ruhát akar? KAPITÁNY: Nem. LIBÉNYI: Hát? KAPITÁNY: Inasnak megyek. A miniszter küld . . . Ezek itt úgy látszik: gondolatolvasók. No, csak elbúcsúzni jöttem. Rám ne haragudj. Ég veled ... (Elsiet, jön a tömlöcőr, kezében durva olló.) LIBÉNYI: Hányadika van ma, őrmester űr? TÖMLÖCÖR: Huszonhat. Februárius. Azt hiszem. De felejtsd el. LIBÉNYI (bólogat): El fogom. TÖMLÖCÖR: Azokat a leveleket bocsásd meg nekem, amiket felolvastam .. . Parancsba adták .. . (Bizalmasan.) Megsúgom neked, lehet, nem is hazulról jöttek. Nem lett vön’ rá idő ... LIBÉNYI: Gondolja? (Szemében tompa ragyogás.) TÖMLÖCÖR: Majdnem biztos vagyok benne. Na, vágjam le itt hátul . . . nagyon a nyakadra nőtt. . . mint a Laci. . . Várj, ezt felfogom. . . Add csak a zsebkendőd . . (Elveszi, aláteríti a priccen.) LIBÉNYI (maga elé): Úgyse volt pénzem borravalót adni senkinek soha . . . (Hangosan.) El fogja adni? TÖMLÖCÖR: Mit? LIBÉNYI: A hajamat? TÖMLÖCÖR: Az ujjasodat add majd ide. Azt a kis iszarufésűdet is . . . LIBÉNYI: Legalább olyanoknak adja . . . TÖMLÖCÖR: Majd veszek belőle az asz- szonykádmaik egy kis ajándékot. Vagy a pályádnak .... (Libényi hallgat.) Úgyis megrilkattad szegényt. (A fiú nem szól.) Készen vagyunk . . . Félirewaló dolgodra is ki viszlek . . . (Gyorsan összeszed mindent, félkarjában a holmikat viszi, másik karjával a teljesen szabadkezű, -lábú Libenyit kíséri. Kimennek. Sötét. Megszólal a harang. A bástyán fény gyullad. Gyászruhás nők jönnek. Magdó, Potacskáné. Hátul Hansi. Majd Mayer. Mögötte Hilde. Megállnak.) POTACSKÁNÉ: Várjunk itt... (Mély harangkongás, csak néhány. A távolba merednek.) Ott jönnek! (Indulnak, ám felbukkan velük szemben a Tömlöcőr, most díszes őrmesteri ruhában. Karját kitárja, mint a közlekedési rendőrök. Háta mögött két rendőr tűnik fel.) TÖMLÖCÖR: Hová? Nem szabad! Nem értik? Nem szabad! POTACSKÁNÉ: Eresszen! Az én lakóm volt, nem a magáé! TÖMLÖCÖR: Az enyém is volt. . mégse megyek nézni! POTACSKÁNÉ: Ezek mind a rokonai! A barátéi! TÖMLÖCÖR: Nem volt ennek se rokona, se barátja. Mind hazudnak, na, visz- szafele! Viszafele! HANSI: Hogy mernek ilyet mondani?! A rokonai vagyunk . . TÖMLÖCÖR (felismeri): Viszket az osztrák bőröd, te kárpitos? MAYER: Ha nem is vagyunk rokonai, de jóemberek vagyunk, őrmester úr . . ez az asszonyka pedig a felesége. TÖMLÖCÖR: Na, az ott. . . maradhat. . . (Hildére, akit felismer.) A többiek húzódjanak hátra! (Azok kicsit hátrahúzódnak). HANSI (morogva hátrál): Magdó, gyere innen. (Látja, hogy Magdó támolyog.) MAGDÓ: Nem megyek! Sehova sem megyek! Eredj, te! Én nem haragszom, ha elmész .. . igazán nem haragszom! HANSI: Ha te nem mész, >én sem megyek ... (Jön sietve Gerzson.) POTACSKÁNÉ: Mért nem maradtál otthon, ha fáj a fejed .. . GERZSON: Kibírom. HANSI (halkan): Júdás. GERZSON: Csak Péter . . . Csak Szent Péter, Hansi, Szent Péter, nem Júdás. (Fejét lehajtja. Majd szinte merészen előre indul, a többiek követik.) TÖMLÖCÖR: Mondom, emberek, menjenek innét! (Látjuk, amint katonák lent kísérik Libényit. Utána az ismert pap. 320
