Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 4. szám - Páskándi Géza: Lélekharang - dráma, második befejező rész
KAPITÁNY: A barátai lengették bele. LIBÉNYI: Nem voltaik. KAPITÁNY: Elhúzódtak magától. (Megállapít.) LIBÉNYI: Inkább én tőlük. KAPITÁNY: Miiért? (Szinte egyhangúan kérdez.) LIBÉNYI (most is pattanásig feszült, látszik, hazudni nem akar. Tekintete olykor zavarba ejtően nyílt, máskor homályos, önmagába merülő. Tétova, riadt, de hamar bátorságra kapó. A homály az ő szemében nem a rosszaság, inkább a befelé fürkészés jele. Talán önmagának is titok.): Mikor kisebb volltam, sokszor figyeltem Flehérvár kornyékén a halastavakat . . . Csak azok a halak ílitíkándoztak inkább, amelyek a felszínhez közel úsztak .. . Mintha játszottak, fecsegtek volna ... együtt a vízfodorral ... De amikor iszapba bújtak, már kü'lön-külön voltak ... Nem fecsegitek itöbbé ... Én inkább lent éltem, uram. Én nem untam a némaságot, nem untam meg soha. Ezért is sikerülhetett... (Kis csend.) KAPITÁNY: Az .isten verje meg! Az isten verje meg! (Kitör.) LIBÉNYI: Mii rosszat mondtam, uram . .. Bocsánat.. . KAPITÁNY: Nem ért magia semmit! (Hirtelen). Idefigyeljen . . . nem akartam ehhez folyamodni. .. Elhoztam egy újságot... (kiveszi zsebéből.) Olvassa...! Fogja! Ezt most nem kell .kölcsönkérni, én adom! Mért nem veszd el?! LIBÉNYI: Ügy se tudnám elolvasni, uram. KAPITÁNY: Ne hazudjon, maga kitűnően olvas! LIBÉNYI: Nem .azért. . . KAPITÁNY: Hét? LIBÉNYI: Reszket a kezem ... S a pillantásom is ... napok óta . . . KAPITÁNY (rábámul): Na figyeljen: halálra ítélték Noszlopy Gáspár somogyi szolgabírót, Kossuth forradalmi kormány- biztosát, ki a dunántúli felkelést vezette ... és a harcot 48 leverése után is folytatta. Halálra ítélték Julbáil Károly 'bécsi, majd pesti műegyetemi tanárt, aki a komáromi tüzérfőparancsnok Makk József- fóle erdélyi fátkeléssel kapcsolatba került . . . halálra ítélték Török János marosvésár helyi tanárt... (Kis csend.) Érti? LIBÉNYI: Nem. KAPITÁNY: A Ju.bál Károlyék halálos ítélete a Lilbényi-merénylet nélkül nem születik meg. Megvan hát merényletének legelső szomorú gyümölcse, Libényi János. S most majd az egészen ártatlanok jönnek. .. (Kimegy. Libényi csak áll. Kisvártatva jön az Ezredes a Kapitánnyal.) KAPITÁNY: Menjen ki, Libényi! Majd hivatom. (Libényi kimegy.) EZREDES: Mi történt, Kapitány? KAPITÁNY: Nem tudom . . . nem tudom megtenni. . . EZREDES: Mit? KAPITÁNY (lerogyik): A szó szoros értelmében nem forog a nyelvem ... nem áll rá . . . EZREDES: Miiről van szó? KAPITÁNY: Nem tudom -a szemébe mondani, hogy a császár él . . . Drága professzorom, segítsen rajtam. EZREDES: Csak tán nem akarja, hogy én közöljem véle? (Elképedve.) KAPITÁNY (kis csend után, nyelve egyet): Ö nem, dehogy ... Csak kérem, maradjon mellettem .. . adjon erőt hozzá ... Ilyen még sose történt velem .. . EZREDES: Megértem magát, kapitány. (Vállára teszi kezét.) KAPITÁNY: Értse meg, ő .az első ember, aki meghal... akit én vallatok és meghal ... eddig csák életfogytiglanosök voltak ... ihalálraítélt még ... soha .. EZREDES: Nékem se volt könnyű legelőször ... (Maga elé réved. Hirtelen.) De ez az ember élllenségünk, kapitány. KAPITÁNY: Mindenhez jogom van: elítélni, kivégeztetni, csak egyhez nincs. EZREDES: Miire gondol? KAPITÁNY: A hitét — azt nem vehetem el... a hitét, hogy munkájának ételme voűit. . . EZREDES: Miféle munkájának?! KAPITÁNY: Szóval nem munka ... de cselekedetének — értelme volt. EZREDES (ingerült lesz): Csak azt ne mondja, hogy a vádlottat boldog állapotában szeretné sírba küldeni... boldognak akarja látni az akasztófa alatt... Aki csupa elégedett embert kíván látni 312
