Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 4. szám - Páskándi Géza: Lélekharang - dráma, második befejező rész
MAYER (kis csend után, ránéz): Végül is bűnös ... igaz, hogy bűnös, de a lány se egészen ártatlan . . . Egyedül még senki se csinált gyereket. (Hirtelen.) Mi ütött magáiba ? LIBENYI: Nem értem... (Kicsit hökkent.) MAYER: Hogy ennyire tragikusan fogja fel a dolgot? Megtörtént, hát megtörtént ... El ikell venni azt a lányt... Egykét hónap múlva, lehet, szülni fog ... hát előtte kell elvenni. Nehogy újabb szégyen érje... (Csend.) LIBÉNYI: Bűnös vagyok, vezekelnem (kell. (Konok ismétlés.) MAYER (merően arcába néz): Csak nincsen .. . (Elharapja.) LIBÉNYI: Micsoda? MAYER: Csak nincs valami súlyos betegsége... (Fürkészi.) Örökölte? Beszéljen már, az ég szerelmére' LIBÉNYI: Nincs. Azt hiszem, nincs. MAYER (arca felderül): Akkor meg nem kell akkora feneket keríteni a dolognak. (Elkomolyodik.) Viagy talán nős? LIBÉNYI: Nem vagyok, uram. MAYER: Akkor pedig semmi hiba! (Szinte vidor.) LIBÉNYI (kis szünet után): Nem . . . nem vehetem el, uram. MAYER: A rokonom keresztény . . . Hil- dének apja-anyja keresztény. Megboldogult feleségem révén vagyunk rokonok. LIBÉNYI: Én ezt nem tartom így számon . . . MAYER: Én igen. Nekem tudnom kell, hányadán állok... Ne érjenek meglepetések .. . LIBÉNYI: Nem ezért, mester úr, nem ezért. . . (Leül.) Amíg élek . . . amíg élek, értse meg .. . ezt az egyet nem mondhatom meg .. . senkinék ... amíg élek ... (Mayer feláll, mert kintről Gerzson hangja hallatszik.) GERZSON: Hol aiz a kés ? Hova tűnt a késem? Harnsi vihette el, csak ő! LIBÉNYI (fázósan megrázkódik): Bocsásson meg ... akkor nagyon egyedül voltam. A néném az Oka, s ez az átkozott Hamsi. Kérem, könyörgök, hagyjon magamra engem. MAYER (végigméri): Hát jó. Most hagyom töprengeni. De figyelmeztetem, uram ... én szelíd és vidám ember vagyok . . . voltam .legalábbis . . . törvény- tisztélő és megkínzott. . . gyenge ember vagyok ... ha úgy alkarja ... de ebben .. ebben az egyben nem ismerek tréfát. . El kell vennie azt. a lányt... Ha bármi történik — akkor 'is. (Kimegy.) LIBÉNYI (utána): Soha. GERZSON (bejön): Nem láttad azt a kést? LIBÉNYI (hebeg): Miféle kést? GERZSON: A bicskámat... a konyha- asztalon hagytam, lába kelt. De meglelem én, szavamra, meg. Megér legalább hat- vanatt. De harmincegyért vettem... Negyven kerek krajcána tartotta s harmincra lealkudtam... S iákkor eszembe jutott, hogy Krisztus Urunkat is harminc pénzért árulta el Júdás. Hát babonából harmincegyet adtam érte. Úgy nézett rám az a késes a zsibvásáron, mintha bolond leninek... Te, van abban minden, dugóhúzótól kezdve .. . mint egy kis palota . . . úgy 'be van rendezve . . . Mondom, legalább hatvanat 'megért... És most — tessék! (Közben keresgélte, az ágyak között, alatt és így tovább.) LIBÉNYI (gyorsan begombolja télikabát ját): 'Na, szervusz ... ( GERZSON: Hova, ilyen gyorsan? Csak tán nem a bicskámat viszed eladni? (Elébe áll. Libényi két kezét védöleg keresztbefonja kabátján.) Mit dugtál oda? LIBÉNYI (pokoli erőfeszítéssel keményen a másik szemébe néz): Gerzson! GERZSON (meghökken a hangtól): Na mi ia’? Mi a’? (Meg is hátrál.) LIBÉNYI: Úgy ösmersz te engem, mint aki ^ellopja a pajtása bicskáját?! (Csend. Látszik, Gerzson meghányja- veti a dolgot, aztán fejét lehajtja.) GERZSON: Bocsáss meg, cimbora, bocsáss meg. Ezek az átkozott kormosok, ezek az éjszakások lehettek... úgy jön- nek-menek, mint a vándorpatkányok! LIBÉNYI: Vándorpatkányok vagyunk mi is, Gerzson. Vailamenyien. Ne adja listen többé. (Indul. Gerzson szinte ámulva áll.) POTACSKÁNÉ (hangja): Gerzson! Sül a liba, nézd meg, nehogy odaégjen! (A pék a levegőbe szagol, elsiet. Libényi végleg kimenne, de jön lélekszakadva Magdó.) MAGDÖ: Ezt nem teheted! LIBÉNYI: Miit? MAGDÓ Jöttömibe’ belebotlék Mayerbe. 293
