Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 4. szám - Páskándi Géza: Lélekharang - dráma, második befejező rész

PÁSKÁNDI GÉZA Lélekharang MÁSODIK RÉSZ Távoli sortűz. Csak most megy fel a függöny. Az egész szint megvilágították. Az első rész megmaradt díszletei, kivéve tehát a zsibvásárt. Ehelyett most Libényi cellája és apró folyosó-részlet látszik. A bástya mögött-felett egy cölöp árnyát ve­hetjük ki. Váratlan sötét, majd a fény a vallatóirodát keresi meg. Gerzsont a semleges tér jobboldaláról szinte belöki valaki. Ijedten, sunyin pislog körül, moccanni sem mer. Szemben belép a Kapitány. Szünet. GERZSON: Tiszteletem .. . KAPITÁNY: Ki fia-borja viagy? (Közbe­vágott). GERZSON: Tiszteletem, őrnagy úr. Ger­zson vagyok, a pék. (Egészen alázatos.) KAPITÁNY: Én meg a kapitány, te! Még mindig nem tanultátok meg az osztrák rangjelzéseiket! Pedig lett vdlna rá idő­tök! GERZSON: Megtanultuk, uram. Csak in­nen nem láttam jól, s gondoltam, jobb, ha az ember nem le-, hanem felfelé ke­rekíti azt a számot! Abból itúl nagy baj nem lehet... KAPITÁNY: Nagy bölcsek vagytok! (Közben papírjait böngészte, de úgy, mint máskor is: az „ügyfelet” idegesítően.) Te harcoltál? Fegyverrel a kézben? GERZSON: Alázatosan jelentem, én nem harcoltam, kapitány úr. Egy percig se. Kenyeret sütöttem. A kenyérnek mindegy, van Kossuth vagy nincsen. A kenyér nem politizál, uram, se a kemence... KAPITÁNY: De kinek sütötted, te mo­csok? Kinek? Nem a feliforgatóknak? Nem a csőcseléknek? GERZSON: Én annak, aki megeszi. Teg­nap azoknak, ma ezeknek. A has nem azt 'korogja, uram, hogy „Éljen Kossuth!”, hanem csak azt: „Éhes vagyok!” KAPITÁNY (körüljárja, hogy „olcsón" ijesztgesse): „Éljen Kossuth! Éhes va­gyok!” Még rímel is! A végén valami poé­ta veszett el benned. GERZSON: Egy születésnapra írtam ec- cer egy rigmust. Ennyi a vétkem, uram. KAPITÁNY: Nem csodálnám, ha te is írnál... Verset írni és felforgatni, azt bezzeg tudtok! GERZSON: Alázatosan könyörgök, ne csináljon (belőlem poétát, kapitány uram! Csak azt az egyet ne! Rossz dolguk van azoknak! (Ijedt.) KAPITÁNY (kicsit élvezi): Egy magad- fajta fűzfapoéta (törleszkedve) keresi a nagy költők társaságát. Hogy megmutat­hassa nékik a verseit. . . Veled is ez tör­ténhetett. (Hirtelen.) Meg tudnád mon­dani, mi az óda? Az elégia? A himnusz!? GERZSON (szinte rémülten): Itt süllyed­jek el, ha tudom! KAPITÁNY: Pedig tudod! Látod, az is­kolában a professzor nem hinné el néked, hogy tudod, de én elhiszem... pedig még le is tagadod! Igazán méltányolhatnád ... GERZSON (egyre rémültebb): Az isten szerelmére, kapitány úr ... ilyet velem ne tegyen ... én esküszöm, az anyámra esküszöm ... ecoer születésnapra írtam egyet... soha többé ... soha többé! KAPITÁNY: Hajlandó vagyok elhinni, Gerzson. Cserébe viszont őszinteséget kérek. Nagyon jól mondtad imént, hogy inkább többet kell mondani, mint keve­sebbet. Na, (ahogy a rangomat kapitány­ról őrnagyra emelted, úgy cselekedj to­vábbra is ... 289

Next

/
Oldalképek
Tartalom