Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 3. szám - Páskádi Géza: Lélekharang (dráma I. rész)
GERZSON: Limzbe! Pozsonyba! A ló- vasú thoz ! POTACSKÁNÉ: Hiúba sietsz, babám! Hiába sietsz a lakása felé, nagyon hiába! GERZSON (a gúnyos, csúfondáros hangra megáll): Ezt meg . . . mér’ mondod? (Kis csend.) POTACSKÁNÉ: Azt ígérted, hogy hús- vétkor leutazunk! Azt ígérted! GERZSON (ellöki): Ezt mér’ mondtad?! POTACSKÁNÉ: Szóval nem viszel? GERZSON: A halál, az vigyen, a halál. Mért mondtad te? (Megragadja.) POTACSKÁNÉ (gyűlölettel, szinte csendesen): Mert akiért te most sietnél — az épp az ágyban hentereg — valakivel . . . (Gerzson elengedi.) GERZSON: Mi.... mit beszélsz?! POTACSKÁNÉ (szinte kéjjel): Nem, nem utazott Pestre és nem jön haza ma délutánra vagy estére, hogy megloesol- hasd ... hisz azért sietsz ... nem ... Más locsolja őt, Gerzson! Nem üveggel locsolják azt a virágszálat, pékséged! (Kis csend.) GERZSON: Ha el nem hallgatsz, az anyádat! (Ütésre emeli kezét.) POTACSKÁNÉ: S lehet, épp a te ágyadban ... a kárpitossal... Engem kért meg az a vaddisznó, hogy vigyelek el hazulról.. . 'legyen szabad az út... GERZSON (felnyög): Hazudsz! Ezt te nem vállalhattad! A kárpitosnak... hiszen gyűlölöd! POTACSKÁNÉ: De azt a vinágszáiat még jobban. És ha kárpitosné lesz abból a virágszálból, már nem léhet a tiéd. (Szinte szenvtelen hangon.) És akkor te ... GERZSON (megüti, az asszony a szájához kap): Kurva, vén rilherangy kurva! (Elrohan. Az asszony csak áll, szeméből patakzik a könny. Most szánalmas lesz.) POTACSKÁNÉ (maga elé): Milyen gonosz lettem, istenem . . . besúgó .. . milyen gonosz ... (Hirtelen.) Jaj, nehogy embervér legyen .. . nehogy! (Rohan a pék után. A szálláshelyen kigyullad a fény. Jön lopakodva Hansi, eléggé kapatos. Int, belép Magdó. Ugyancsak vidáman csillog a szeme neki is. A kárpitos leteszi az üveget.) MAGDÓ (fensőbbséges gúny): No, kárpitos úr, tudod-é, minek köszönheted e látogatást? (összeborzolja a férfi haját.) HANSI: Merthogy híres rugókoptató vagyok! (Rugódzik a vaságyon.) De javítgatom is, nemcsak koptatom. (Részeg hencegés, hetykeség.) MAGDÓ: Annak köszönheted, hogy ismertem egy if jú grófi özvegyet, az is alá- szállt egyszer trónusáról! A szénapadlásig jutott.. . Volt ott egy szemrevaló lovászifiú . . . HANSI (gúny): Hódolatom, grófné, pardon: grófkisasszony! MAGDÓ: Talán nem hiszed?! Nem volt az olyan, mint én ... semmije se volt.. lapos volt a melle, mint a deszka! HANSI: Van, aki direkt a deszkát szereti. Idejében szokjunk a koporsónkhoz! MAGDÓ: Hallgass, te! Szóval a lovász belém volt szerelmes ... Később igen jó lószakéntő tett. Pár évre rá Széchenyi maga vitte saját istállójukhoz ... Hát így... te pedig jobbára holmi repedt- sarkúakkal . . . HANSI: Azt hiszed, nékem sose volt dolgom jobbfélékkel, azt hiszed? Behív a szép úri hölgy a házba. (Pityókás fecsegő kedv. Utánozva egy képzelt nő vékony hangját): A diványrugó nyekereg, kedves Hansi! Korog a dívány gyomra, édes hölgyem! Mit adjak néki, kedves édes hölgyem! Ne pajzánkodjék sokat, Hansi! Oly éhes, két embert fogyaszt el, kedves Hansi! Tömjük a rugó torkát, kedves hölgyem! Ó, néma rugók, hallgatnák, édes Hansi! Édes Hamsii! (Erezzük: ez állandó „jópofa” műsorszáma, de Magdó nemigen érzi.) MAGDÓ (enyhe pofon): Disznó! HANSI: Tegyünk hát mi is úgy, mint a grófi özvegy! MAGDÓ: Hagyjál, előbb beszélgessünk! HANSI: Utánozzuk a .grófokat! Azt hiszed, ők nem éppen így csinálják? MAGDÓ: Ó, te tuskó, ostoba .. . mit is tudsz te erről... várj, eressz! (Ellöki.) HANSI: Mindenkit elküldtem, hogy véled lehessek, te meg ... MAGDÓ: Én is beszéltem Hűdével, hogy tartsa öcsémet jó sokáig. Hót várj ... Van ■időnk. Nézz rám. HANSI: Na... (Eléggé bambán bámul rá.) MAGDÓ: Te elég mutatás fiú vagy. (Vé- gigméri). Járnál ezután vélem? HANSI: Míg térdem kopik, bokáig — véled járok sokáig. Piiha, ez PotacSkánétól 214
