Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 1. szám - Kolozsvári Grandpierre Emil: Emberi környezet - Küzdelem az immunreakcióval (regényrészlet)

fia s Bandi hangjába minden valószínűség szerint árnyalati irigység is vegyült. Én elmentem, neki tovább kellett küzdenie, mivel nem volt abban a szerencsés állapotban, mint állítólag én, hogy örökölt.

Most, hogy végre számot vetek magammal, úgy vélem, nem abban hibáztam, hogy Bandinak nem az igazat mondtam elutazásom okáról és céljáról, mert hiszen nem Budapestre indultam átvenni a „vagyonomat”, hanem Brüsszelbe, elvégre nem tartoztam tüzetes magyarázattal szolgálni terveimről, kilátásaimról, s ami Bandit személy szerint illeti, semminemű ikárt nem szenvedett hazugságom miatt. Nem, nem, nem — 'ha ebben hibáztatnám magam, ez amolyan testesei volna, aminek a célja épp a kínos kérdések elől való kitérés. Hazudni egy jóbarátnak? — Istenem, nem szép, sőt csúnya dolog, de mennyivel csúnyább, ocsmánydbb, öntudatos emberhez méltatlan bedőlni a saját hazugságunknak. Én ezt követtem el, építettem erre az alapjában ártalmatlan hazugságra, belehamisítottam az életembe, s mindennek a tetejébe belecsempésztem egy olyan könyvbe, amely éppen kíméletlen őszintesége révén óhajtott hatni.

A Tegnapban így írtam: „— soha ilyen világosan nem láttam, hogy választanom kell, melyiken induljak el a két út közül —, melyek egymástól távolodva szétfutottak, és más-más meglepetéseket, kalandokat, örömöket és szenvedéseket ígértek. Kissé regényesen úgy éreztem, hogy a gazdagság és a magasabb- rendű élet között kínált választást a sors.” Vagyis megint a széles kapu meg a keskeny kapu motívuma, megint ugyanaz a hazugság.

Ahogy Gábi nyíltan a szemembe vágta, megbuktam lEpinalban, aztán Tour- nai-ban, végül legcsúfosabban Brüsszelben, csakhogy ezt nem vettem tudomásul, árva szóval sem céloztam kudarcaimra, nyilván a mozgó immunitás gépezete lépett közbe. Mentette az életemet, a j övömet, valójában jó szolgálatot tett, szabad teret teremtett nekem Pécsen, ahol sóikkal nehezebb lett volna a dolgom, ha bukott emberként kezdem tanulmányaimat, megbénulva az elszenvedett kudarcok terhe alatt. Kováts Jóska, Blázsiik Karcsi, íFischel Feri, Holler Bandi előtt — ezek voltak új barátaim — a sokat tapasztalt utazó szerepében tetszelegtem. A lendületemet veszítettem volna el, fia bukott emberként húzom meg magam közöttük.

Most már tudom, hogy szó sem lehetett választásról ilyen meg amolyan kapu között, kényszerhelyzetben voltam, és egyetlen kapu állott nyitva előttem — a menekülésé. Valójában nyakamba húzott fejjel oldalogtam el a csatatérről. Hazafelé utaztomban sejtettem ezt, de valahányszor megkísértett a kép, erélyesen elhárítottam magamtól, mire leszálltam Pécsett a vonatról, már más fényben láttam a történteket. Hogy ez hogy és miiként történt, arról fogalmam sincs. Annyit biztosan tudok, hogy nem tudatosan hazudtam. 'Erre emlékeznék.

Á történet egyik felére kielégítő magyarázatot kínál a belső világban működő védelmi berendezkedés, ám a folyamat másik felét homály borítja. A fejezet elején említettem, hogy ami történt, az nem igen történhetett máshol, mint századunkban, még pontosabban a huszadik századi Magyarországon. A széles kapu meg a keskeny kapu elmélete annyira meggyökeredzett 'bennem, hogy a tényleges események a külföldre szakadt barátaimmal folytatott (beszélgetések nélkül soha nem tárultak volna fal. Ha Gabi nem zsidó, nem kénytelen Pá- duában tanulni, nem lemigrál Párizsba, ha Blázsik Karcsi nem vándorol ki zsidó felesége miatt az Egyesült Államokba, ha Wessel Bandi nem elég tehetséges ahhoz, hogy elnyerje a textilmémöki diplomát és nem alapít Nantes-ban textilüzemet, s végül, ha a sötét időkben nem tiltják el az emigránsokat a hazalátoga13