Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 2. szám - Kompolthy Zsigmond: A rejtőzködő főmű (Néhány szempont Krúdy Boldogult úrfikoromban című regényének elemzéséhez)
számára, mint a miagyar élet nagy történelmi szerepeit kiélni? Idézzünk egy szakaszt a Boldogult úrfikoromban kezdetéből: „Itt pedig, a megyebeli intelligencia asztalánál, ahol mi a magunk kis lovagvilágát éltük, itt ült: Görgei A. Ennyi volt a neve. Boldog volt, ha az átutazó idegenek az A. betűt néha Artúrnak gondolták. Pedig, sajnos, csak Albert volt.”18 A Valakit elvisz az ördög Alvinczije nagyszabású történelmi küldetést keres, pozitív Csicsikovként akarja életre kelteni a nyírségi hétszilvafás holt lelkeket, az Etel király kincse „hun vitézei” (valójában lecsúszott vidéki notábiidtások) a honfoglaló vezérek útját járják (valójában kocsmai, pincebeid „durohmarsokat” rendeznek). A szerepkeresés természetesen szorosan összefügg az inkog ni tó-problémával — ezt a regény elemzése során tárgyalom részletesebben. Krúdy véleménye: az egész vidéki magyar éleit a tébolyda patriarchális változata. Péki vagy „Flegmán”, aki Ulrikniak talán nemcsak szervi bajait ápolja, valószínűleg maga is elmebeteg. Ez a szereposztás a kései novellákban teljesen megszokottnak mondható: „Sivorsziki Zempléniben egy öreg bárót őrzött, akinek ,tériszonya’ volt, és ugyanezért minden éjszaka kd akart ugrani az ablakon, mindaddig, amíg Sivorszki egy gyertyával kivilágított, rúdra helyezett üres koponyát nem kezdett emelgetni az ablak alatt.”19 Ezek az emberek panoptikum-figurák, Krúdy alig törődik külsejük, leírásával, szinte megfoghiatatlanök — ez is az inkognitó-probléma egyik vetü-lete. Ha néha részletesebben leír egy alakot, azt szinte mlíndüg a groteszk, a marionettszerű ábrázoláshoz közelíti. Bercsényi: „Ha nem szólalt volna meg: fából kifaragott embernek lehetett volna hinni, mert teste a piros nadrágban és ugyancsak piros atillában olyan mozdulatlan volt, mint egy panorámabel'i bábué. Így is azt lehetett gondolni, hogy valami mechanikai szerkezet beszól belőle, és ,Bercsényi’ maga festett fából van. Azt lehetett volna hinni, hogy mindkét szeme üvegből van, a bajusza kőéből, az arca cserépből, a két keze ölébe van csak helyezve, amelyet az ember szétbontása után külön akasztanak fel egy ruhiafogasra.”20 Íme „Bercsényi gróf”, aki éppúgy nem Bercsényi, minit ahogy nem gróf, hogy valójában kicsoda, az nem derül ki a regényből. Ugyanezt az eljárást találjuk a Boldogult úrfikoromban Podolini leírásakor, aki ,^nántlha minden testrészét valamely más állomáson szedte volna össze”. „A mi fiatalemberünk testrészei is különböző életeit látszottak élni. Midőn arról volt szó, hogy lábai északi irányba, a sziget csúcsa felé vegyék útjukat: a gólya lábak határozottan kelet vagy nyugat felé akartak elindulni. Sőt hátráltak is, mintha svumgot vennének a külső iiramodáshoz. Ugyanilyen bizonytalan mozdulatokat tettek karjai, amelyek hosszúak voltak, mintha imént jöttek volna ki valamely kölbásztöltőből.”21 Nagyszabású történelmi szérepeket hazudó, alkoholizmusban, depresszióban szenvedő, mechanikai szerkezetek, epikus romhalmazok közt vegetáló marionett-bábuk — úgy érzem, ez a kései Krúdy emberképe. Ez az elbeszélőművészet nem szép. Ez is egyik oka szűikebb hatásának, nehezebb befogadásának. A fiatal vagy az érett Krúdy- szövegek a magyar irodalom legszebb vers-prózái közé tartoznak. Itt hiába keresnénk hasonlót. A kései Krúdy nyers, kopogós, szürke és reszelős. Már nincsenek „ködképek a kedély láthatárán”. Egyetlen mindent átható gondolat van: a halál. Vagy Krúdy szavaival: „De hiszen nincsen két embernek ugyanazon imádsága a földön, mégis eltalálnak ugyanazon helyre” (Az alvás módozatai c. Ulrik-novellábál)22. A regény is a halál képeivel kezdődik: „Egy középkorú úriember így szólt a Dunapartan: — Az én időmben a varjak az újpesti szigeten lakták — természetesen csak a pesti és a Pest környéki honosságú varjak, amelyek a torzonborz, szinte megöregedett, megfehéredett, mésvilágias Duna felett alkonyatonkint hazafelé tartottak.”23 Ez a bevezető szöveg monológ, elmondja, egy „középkorú úriember”. Már ebben A Boldogult úrfikoromban első fejezete 163
