Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 12. szám - Fitz Péter: A magyar textil kalandjai (1968-1986) II., befejező rész
nagy része nem kell a közgyűjteményeknek. Szinte érthetetlen, hogy egyfelől létezik a műfaj belső fejlődési folyamata, s erről az állami és társadalmi mecénatúra képviselői nem vesznek tudomást, s pontosan az ellenkezőjét támogatják. Nem akarom azt állítani, hogy a festők karton után leszövetett kárpitjai esztétikailag, művészileg és gondolatilag eleve csak értéktelenek lehetnek. De mégis érdemes elgondolkodni azon, hogy melyek azok a művek, amelyek a zsűrik támogatását élvezik. Hiszen ha a mecénatúrának már a karton szintjén megítélési joga van, és ennek ellenére sem tud különbséget tenni a festészet és gobelin eltérő kritériumaiban, akkor ez a szisztéma a műfaj ellen dolgozik. A kiállításra válogatott művek hibás prekoncepcióján túl (válogatta az anonim szervezőbizottság), a rendezés is a pszeudo-történetiség jegyében zajlott. A fő termeket természetszerűleg azok a festői kárpitok és textiles társaik uralták, amelyek ezt a nem létező államreprezentációt kívánták támogatni. Az oldaltermekben tudatosan elrejtve, egymás által agyonnyomva szerepeltek az új gobelin legjobb alkotásai. Talán a legszebb példája ennek a rendezési elvnek a kiállítás alighanem legkiemelkedőbb darabjának, Kecskés Ágnes „Víz alatt” című kilenc darabos és különös módon a legnagyobb összfelületű (26 m2) alkotásának a baloldali teremsor visszfalára való elhelyezése! Ugyancsak megmagyarázhatatlan a reprezentatív katalógusban szereplő művek jegyzéke, amely 466 tételt tartalmaz, szemben a műtárgylista 104 alkotásával. Ennek a titokzatos 466 tételnek az értelmére nehéz rájönni, hiszen az egyes alkotók életművével, az állami tulajdonokkal nem egyezik a felsorolt műtárgyak száma. Másrészt a katalógusban szereplő művészek közül néhányan nem szerepelnek a műtárgylistán, míg ott vannak olyanok, akik nincsenek a katalógusban. Ennyit a történetiség történetéről. A Magyar Gobelin 1945—1985 című kiállítás ilyen megrendezésével a textil kalandjának végére értünk. Ami ellenében a mozgalom 1968 táján megindult, több mint másfél évtized múltán újra felülkerekedett. Ami ezután következik, az újra egy új fejezet lesz. A pozitív hordalék (összegzés-féle) A kalandozás egészét tekintve a textiles mozgalom nem volt hiábavaló. A műfajban rejtőzött potenciális energiák felszabadultak és néhány művész esetében valóban átcsaptak egy minőségileg másként megítélhető kategóriába. Ez ugyan meglehetősen kevés alkotó esetében igaz csak, ha a teljes pályákat tekintjük; többségükben egy- egy mű erejéig tartott az iparművészet némileg szűk értelmű határainak széttörése. Ugyanakkor létrejöttek olyan életművek, amelyek ebben a speciális műfajban a kortárs nagyművészet történetének jelentős fejezetét alkotják. Az ezirányú fejlődést már 1981-ben megkísérelte összegezni egy igen koncepciózus kiállítás: az „Ob- jektek, szituációk és ellenpontok lágy anyagokkal”, melyet a Műcsarnokban Attalai Gábor szervezett. A bevezető tanulmányban ugyanő igen világosan megfogalmazta, hogy a 60-as, 70-es évek művészete áttörte önnön hagyományos kereteit, melyek elégtelennek bizonyultak az új tartalmak, esztétikai és életvalóságok visszatükrözésére. „Az új típusú művészet nem határolja magát körül az ,értékképzés’ labilis látszatfunkciójával. Sokkal inkább integrálni és integrálódni akar. Térben és társadalomban egyaránt. Sokan észre sem veszik, hogy a művészet e sorsfordulójának kortársai, pedig az esmények itt és körülöttünk mennek végbe... A művészet a hatvanas évek második felében hajtotta végre önmaga felszabadítását az anyagok diktálta történelmi örökség kényszere alól... Ma már kritika és művészet egyaránt állítja, hogy a dolgok természetüknél fogva teljességgel azonos jogokkal rendelkeznek... Ebbői a széles terjedelmű, embert és világot egyaránt tükröző rendszerből itt és most olyan objekteket, szituációkat és ellenpontokat fogunk áttekinteni, amelyek lágy és leginkább textilszerű anyagokból jöttek létre.” A kiállítás tehát azt kívánta kézzelfoghatóan bizonyítani, hogy léteznek olyan valóságbéli és művészeti kérdések, üzenetek, gondolatok, érzelmek, melyek kifejezésére a lágy matériák a legalkalmasabbak. Sajnos maga a kiállítás, retrospektív jellege miatt, tehát már létező műalkotások 1148
