Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 12. szám - Sebők László: Utópia (elbeszélés)

— Velem mi lesz? — döbbentem meg. — Mi lesz a fizetséggel? — Felejtsd el! — vetette oda foghegyröl. — Elég neked a varázsvessző. — De a korong — tiltakoztam —, azt ígérte! — Felejtsd el —mondta —, nem vennéd hasznát! — Dühömben sírva fakad­tam. Nem ezt érdemeltem. Messziről követtem, nehogy az őrizetére rendelt bivalyosok észrevegyenek. Az alsó kapu felé vezették, ott volt országunk ha­lára. Megvárták amíg átér, akkor a magukkal hozott kövekkel még megdobál­ták. Lassan eltűnt egy domb mögött, csak a kordája nyikorgóit sokáig a fü­lembe. Ott maradtam csalódva, kisemmizve, kezemben egy cifra bottal, mely­ről tudtam, hogy semmit sem ér. Mérgesen rácsaptam a földre, hullj hó! Ha­zamentem, kinyitottam az ól ajtaját és bekiabáltam. — Eljött az időd, kövér disznó, készülődj! Nézz ki az udvarra, havazik! Fehér lesz minden, és a véred vörösre festi majd az apró halmokat A disznó előbújt, beleszagolt a levegőbe. Fázott, farolt volna vissza, de rá­vágtam a bottal. — Igen, az utcában mindenütt vágáshoz készülődnek, havazik. Ez a vi­lág rendje. A disznót az ölő megpörzsöli, tűzzel, vagy forró vízzel megmelleszti és csinál sódarokat, disznólábakat, és szalonnákat. Azonkívül különféle kol­bászokat, gömböcöket, véreseket, májasokat, húsos-kolbászokat. A háj és fagy- gyú megolvasztatik. 1115

Next

/
Oldalképek
Tartalom