Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 12. szám - Sebők László: Utópia (elbeszélés)
SEBÖK LÁSZLÓ Utópia Követtem a feketeköpenyes férfit. Zörgő kordét húzott magával. Sántikált, a kutyája is sántított. Az alsó kapu felé igyekezett. A határozat szerint huszonnégy órán belül kell elhagynia országunkat, addig bántódása nem eshet. Délelőtt kapta meg a végzést, amit én vittem el neki az elletőbe, ugyanis ott lakott. A szerszámait is ott tartotta, a felszerelése pedig kinn állt a major udvarán. Az elöljáróságtól kapott rá engedélyt, egyszeri kísérletre. Akkor ismerkedtünk meg amikor ideérkezett. Észrevette, hogy a bivalyok körül ólálkodom és rámkiáltott. — Hé fiú, gyere csak ide! Körülnéztem, mint aki rosszul hall. — Nekem szól? — kérdeztem. — Te, te, ott a bivalyoknál, gyere! Idegenekkel tilos volt találkoznunk, de érdekelt, mi van a kordéjábán. — Tessék, parancsoljon. — Hogy hívnak? — Kürti Gáspárnak. — Na Gáspár segítesz nekem, jó? — Azt nem lehet — feleltem. — Nem kívánom ingyen, megfizetlek. — Tilos, maga nem idevaló, nem is beszélhetnénk. — Senki sem lát minket, meg aztán nem kérek nagy dolgot. Nézd, ezt neked adnám. Lapos, sárga korongot nyújtott felém, szikrázott rajta a napfény. — Kéred? Közelebb léptem, kézbe vettem a korongot. — A kutyája nem bánt? — Most már megismer, tudja, hogy üzletet kötöttünk. Megmutatta, hogy miként tartsam a korongot. — Fújj rá! — bíztatott. Kipróbáltam, úgy búgott, mint őrlés idején a szélmalmok. — Mit kell csinálnom? — Holnap elmondom, most elpakolok, és telepítem a berendezést. A korongot hagyd itt, ne lássák nálad! Vascöveket vert le a földbe, legalább négy darabot, aztán drótot feszített ki köztük. Az így kijelölt terület közepére állt, nagy sárga szemüveget vett fel, és egy hosszú csövön át a napot figyelte. A kutyája ezalatt a drót körül sün- dörgött és mérgesen morgott. Nem tudom, mi történt ezután, mert megkondult a kolostor harangja és engem ebédre vártak. A kertek alatt loholtam hazáig, átmásztam a kerítésünkön, óvatosan megkerültem a disznóólát, nem akartam, hogy a disznó felébredjen. Megint futásnak eredtem, féltem, hogy Anyó megszid, talán bottal is megver, ha sokat kések mint a múltkor, és megint azt mondja, hogy már nem lakhatom benn a 1107
