Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 12. szám - Jánosy István: István király alkonya (dráma)
KANCELLÁR Aki nagyböjtben húst eszik, annak a fogát törjék ki. ISTVÁN Ugyan? Nem túl szigorú ez? KANCELLÁR A lengyel király is ezt hozta törvénybe. ISTVÁN Akinek a fogát kitörik, az nem tud már jól enni; elsorvad. Elég ennyi: „Aki böjtben húst eszik, azt tartsák egy hétig a tömlöcben kenyéren és vízen.” KANCELLÁR De uram! A kereszténység? . . . ISTVÁN Ne itt légy szigorú, te pap! A cseh, lengyel fejedelmeknek a legfőbb gondjuk, hogy a részegségnek, pákosztos- ságnak, fajtalanságnak vessenek gátat. Mi magyarok általában egynejűek vagyunk, megbecsüljük az asszonyt hűségünkkel, ám nincs se vége, se hossza a garázdálkodásnak, erőszakoskodásnak, hatalmasko- dásniak. Ezért ezt a törvényt írd: „Aki embert öl, öljék meg ;iaki valakinek a szemét üti ki, karját vágja le: ugyanezzel fizessen. Még ha ispán vagy törzsfő teszi, az is ugyanígy bűnhődjék!” Ebben nem ismerek irgalmat, míg meg nem szelídülnek. (A kancellár ír, István kis szünet után folytatja) „És különös tisztelet övezze a nőket. Ha valaki hűtlenül elhagyja feleségét, az újabb feleséget ne vehessen, viszont az elhagyott nő, ha akar, férjhez mehet máshoz.” Ezeket írd le, és hirdesd ki! HÍRNÖK Uram, királyom jó hírrel térek meg. Az erdőelvi vezér tüstént elszáguldott a mondott helyre, és váratlanul reácsapott a mit sem sejtő besenyőkre, mire azok menten hátat adtak. I. VADÁSZ (a II. Vadászhoz) Hát mégis táltos a mi királyunk. Előre látta, mi fog történni. Lám, mégis vele tartanak a mi régi isteneink is. 3. jelenet (Legenda minor 6. fejezet után) (Ekkor megtépett, összekaszabolt emberroncsokat vezetnek István színe elé, akik csak úgy bukdácsolnak a király elébe, alig bírnak járni.) ISTVÁN Ezek kicsodák? KANCELLÁR Besenyők. Panasszal járulnak király urunk elébe. BESENYŐK (leborulnak a király elé.) ISTVÁN Halljuk őket! Álljatok föl, és szóljatok bátran! BESENYŐ FÉRFI Király urunk! Miután a te szájadból szóló ítéletek híressé váltak az egész világon, lévén igazságosak és pártatlanok: 60 férfi a besenyők neméből eltökélte, hogy egész házuk népével, szolgáikkal, fölszereléssel, arannyal és ezüsttel megrakott szekerekkel elhagyják a bolgárok földjét, és átköltöznek uralmad alá. MÁSODIK BESENYŐ FÉRFI De a te szolgáid hadnagyostul elibénk jöttek, és bennünk levágtak egyeseket, s minden kincsünket, marhánkat elrabolták, s minket otthagytak kifosztva, félholtan, vérünkben fetrengve. ELSŐ BESENYŐ FÉRFI De mi ezek után is folytattuk útunkat hozzád, mivel bíztunk a te igazságos voltodban. ISTVÁN Hozzák elibém szolgáimat, akik ezt tették, hadnagyostul. (A darabontok elmentek a bűnösök megkeresésére. Közben István kíséretével tovább megy. A templom kapujában egy vak koldus ül és énekel.) KOLDUS Adjatok kenyeret, adjatok bort. Húst már nem is kérek, nem merek. Nyolcvan az évem — még élek, Hétmagyar (már nem is tudják, mit jelent e szó.) Vittek világba, hurcoltak harcba. Kiszabta uramnak a német herceg, mely városban öljünk, melyet fosztogassunk (az ő elleneinek városát), azt is megszabta, mennyi legyen a zsákmány. Vezéreink fúvattak, fölülnünk kellett. Városokon át kocogtunk csöndesen, majd városokat dúltunk, öltünk ártatlanokat. Mikor a nagy Fő-Ellen, a Császár elibe tértünk, hívónk, Konrád herceg cserbenhagyott. Nyargaltunk, öltünk, ölettünk, menekültünk, rabbá téve lenyestók orrunkat, fülünket. Azóta koldulunk, azóta nyöszörgünk. Szidtuk az Istent, régebben Ukkont, most már valaki mást, de nem tudom kit. Most még lódulok kápsálni, ha sajdul a gyomrom. Sajdulhat a gyomrom, ha már nem visz a lábam. EGY PAP (István kíséretéből) Királyuram, rekkentsd el ezt a csavargót! 1075
