Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 11. szám - Fitz Péter: A magyar textil kalandjai I. (1968-1986)
falkárpit elismerése sem maradt el. Tagadhatatlanul különös szituáció. A „Folyamatok” címmel megrendezett biennálét egy intézményi változás keresztülvitele tette lehetővé. Az erősen intellektuális, képzőművészeti kötődésű tematika textilbeli megjelenése gyakorlatilag a legegységesebb arculatú és színvonalú biennálét eredményezte. Az új textiles generáció fiatalabb vonulata — Bajkó Anikó, Droppa Judit, Farkas Gabriella, Golarits Erzsébet, Kelecsényi Csilla, Lovas Ilona, Pauli Anna — a csúcsra jutott. Ugyanakkor az úttörő generáció meghatározó egyéniségei, itt Attalai Gábor, Hübner Aranka, Szabó Marianne és Szilvitzky Margit is képesek voltak az élen maradni. Mint minden újításnak, a tematikus biennálénak is rendkívül nagy volt a szakmán belüli közegellenállása, de 1978-ban a kiállítás meggyőző erejű volt. Bármilyen gyökeres változást jelentett az V. Biennálé a progresszió terén, mégis az történt, ami a nagy és nehezebben mozduló monstre kiállításokkal gyakran megesik: a „Folyamatok” kiállítás megközelítőleg sem az időszak legjelentősebb eseménye. Ugyanis 1976 és 1980 között különböző kis kiállítások vették át a vezető szerepet az újítás és szenzáció terén. Ezt a legélesebben a Biennálé megnyitását követő reggelen lehetett látni: Kőszegen nyílt meg Gecser Lujza — az előző Biennálé nyertesének — kiállítása. Gecser már 1976-tól foglalkozott a szálkompozíció műgyantával, gipsszel történő rögzítésével. „Ez a technikai-anyagi lehetőség formai inspirációkat is jelentett Gecsernek. A kísérletsor következő lépésénél már nem egy ,kész textilkompozíciót’ fixált műgyantával, hanem a műgyantát mint az alkotómunka egyenrangú anyagát használta. A műgyanta-textilekkel az 1978-as kőszegi önálló kiállításán lépett a közönség elé. Az eredmény .textil tulajdonságokat’ idézet szintjén rögzítő, rendkívül esztétikus, csillogó, fénylő, esetenként matt, amorf tárgyak együttese volt. Az áttetsző, kristályos műanyag testek, formák, bennefoglalt szizálszálakkal vagy nélkülük, a .Hidakból’ kibontható egyik gondolatsor megfogalmazása — a textil anyagi felcserélhetőségének, behelyettesíthetőségének ideája — a gyakorlatban is létrejött.” — írtam Gecser 1984-es katalógusában. Ezen a Gecser-kiállításon a teljesen megdöbbent közönség számára az azért világos lett, hogy itt valami gyökeresen másról van szó, mint eddig. Ez már nehezen sorolható az így vagy úgy értelmezett textilművészet körébe; az elutasítás elég egyértelmű volt, holott Gecser egy belső logikai sort vitt végig igen következetesen, minden lebegő műgyanta kompozíció a kísérleti textil letagadhatatlan következménye Vfjlt. Ez az elutasító közhangulat váratlan volt. Két évvel korábban a Magyar Nemzeti Galériában rendezett „Textilgrafika” című kiállítás a maga idején legalább ennyire távol esett a szorosan vett textiltől — inkább grafika volt — de az csoportos kiállítás és az édeni egyetértés időszakára esett. 1977-ben pedig Modern Magyar Textilművészet címei külföldön járt egy nagy sikert arató válogatás. Ez azért kívánkozik ide, mert ennek a kísérleti része váltotta ki idehaza az első komolyan ellenséges és rosszindulatú kritikát. A kritikus ugyan nem látta az anyagot, de kellő mennyiségű előítélettel felszerelkezve rendőrért kiabált az Aalborgban bemutatott kiállítás kapcsán, 1979-ben a Művészet magasztos lapjain. 1978 egyébként is a „kihívó” kiállítások éve volt. A már említett Gecser kiállításon kívül Bajkó Anikó „Lelet” című bemutatóján Egerben a Galéria 40-ben textil destrukciós kísérleteit vitte közönség elé. Az alapidea irodalmias: a textil elpusztulásának illusztratív története. A kiállított objektek, fotók, installációk a természeti elemek és kémiai szerek által roncsolt, elpusztított textilanyagok voltak. Egy különleges textiltemető. Ilyen egyébként a valóságban is létezik, mint a textilgyárak hulladéktelepe. „Ezeknek a rongyoknak semmi történelmiségük nincs, még emlékértékük, múltértékük sem, mégis leletek, újkoriak ugyan, de soha nem is lesznek régebb koriak, nem érik meg. Belepusztulnak, beleégnek, beleemésztődnek a földbe — valószínűleg én vagyok az utolsó, akinek még köze volt hozzájuk a teljes megsemmisülés előtt. ..” — írta Bajkó Anikó. Az ilyen típusú műalkotás-fel1033
