Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 11. szám - Fitz Péter: A magyar textil kalandjai I. (1968-1986)
FITZ PÉTER A magyar textil kalandjai I. (1968-1986) Ajánlom dr. Bándi Gábornak, akinek érdemei elévülhetetlenek a magyar textil történetében, s tanulmányom megszületésében. A magyar textilművészet a 60-as évek végén soha korábban nem tapasztalt fejlődésnek indult. Nagyon ritka jelenség a művészetekben, hogy egy-egy műfaj csak úgy, váratlanul, minden előzmény nélkül áttöri a megszokottság korlátáit, megváltoztatja addigi arcát, új feladatokat jelöl ki magának, s formailag tökéletesen megújul. A felfutás okai, körülményei, a művészeti környezet Az ilyen urgásszerű kibontakozás okai sohasem vezethetők vissza egyetlen tényezőre és valószínűleg mindig csak később tisztázhatók, mikor már rendelkezünk némi „történeti” távlattal. Annyi bizonyos, hogy a 60-as évek végén a textil, funkcióját tekintve, igen másodlagos szerepet töltött be, „lakásdíszként” vagy ritkábban középületek utólagos reprezentatív tárgyaként szerepelt. A korábbi századok falkárpit kultusza értelmét vesztette — már nem kellett rideg, nedves várkastélyok, fű- tetlen előcsarnokok falait melegítenie —, csupán valójában elhagyható „luxusként” vegetált. Megjelenési formája a festés helyett szövéssel előállított képre emlékeztetett. A művészi kárpit tulajdonképpen értelmét vesztett műfaja elsatnyult, ami alatt többé-kevésbé azt kell érteni, hogy az általános gyakorlat szerint másodvonalbeli festők kartonjait szövőmanufaktúrák szőtték le. Ezzel a gobelin, a textil- művészet egyik alapformája pont a személyes érintés, a művész kezemunkájából fakadó többletet vesztette el, s vált gépies, formailag félreértett, tartalmilag kiürült műfajjá. A falkárpit sokkal inkább a festészettörténet egyik kevéssé sikeredett alfe- jezete volt, mintsem a textilművészet része. A másik alapvető terület a nyomott anyagoké, ha lehet, még reménytelenebb helyzetben volt. Itt az iparral való összefüggés igen szoros, s ebben az időben a textilipari állapotokról — tervezési és műszaki színvonalról — sok jót nem lehet feljegyezni. Ha egy műfaj sokáig nincs előtérben, technikai lehetőségei, régi műfogások, az anyagból fakadó, kibontható variációk feledésbe merülnek. A dekoratív textil ebben az értelmét vesztett állapotban volt 1968-ig. A közvetlen előzmények annyira negatívak voltak, hogy bármilyen irányú kibontakozás, továbblépés döntő változást hozott. 1968 körül egyszerre több tényező egybeesése végre meghozta az eredményt. Ezek közül a legfontosabbak: — új iparművész generáció fellépése — a textil értelmezésének és alkalmazásának új — elvi — lehetőségei — a gazdasági és kultúrpolitikai környezet változása. A 60-as évek végén színre lépett egy új iparművész generáció. Már túl voltak a pályakezdésen, többségük életkora 30 felé járt. Szakmai, technikai felkészültségük a hagyományoknak megfelelő volt, ám nem kívánták a kitaposott, de sehova sem vezető ösvényeket járni. Az új gazdasági mechanizmus, mint külső környezet a textil funkciójának újraértelmezését is magával hozta. A gyarapodó számú középületek belső terei új típusú feladatokat kínáltak a textilművészetnek is. Ehhez azonban a textil konvencionális felfogásán túl kellett lépni. Az egyik, legkézenfekvőbb szemléleti vál1023
