Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 11. szám - László Gyula: Szent István és Árpád népe (tanulmány)
mi nyelvünket beszélte. Nagy tömegű onogurság nyelve elnyelte Árpád magyarjainak török rétegét, de nemcsak a nyelvet adta az új államnak, hanem — feltehetőleg — az államszervezés alapjául szolgáló 10-es szervezetet is. A nagy onogur temetők régészeti elemzése kapcsán derült ki, hogy az onogurok 10-es szervezetben éltek. Feltehető, hogy Szent István ezt a tízes szervezetet tette meg állami és egyházszervezése alapjának (10 falu építsen egy templomot, 10 püspökség). Az nyilvánvaló, hogy ez a szervezet nemcsak egyházi szervezet volt. Messze vezetne a feltevések útvesztőjében, ha a tízes szervezetet kapcsolatba hoznók az onogur (tíz törzs) nevünkkel, bár a feltevés szinte önként adódnék. Nemrégen ünnepeltük a két szláv apostolnak, Cyrillnek és Methódnak évfordulóját. Azt azonban nem vettük figyelembe, hogy a görög betűs írás ebbe a folyamatba illeszthető. A nagyszentmiklósi kincs Bojla csészéjét ugyanis minden megfejtő a török nyelvből magyarázza, az írás azonban görög betűs. Vajon kapcsolódhatik-e ez a jelenség a veszprémvölgyi apácák görög alapítóleveléhez, amelyet többen még Géza—Istvánnak tulajdonítanak? Végezetül egy kérdés: milyen lehetett István király testi mivoltában? Tudunk-e erre felelni? Talán biztosabban, mint gondolnók. Igaz, a koronázási paláston levő képén az aranyszálak úgy összezilálódtak, hogy még azt sem tudjuk bizonyosan, szakállas volt-e vagy borotvált. Alakja itt inkább tömzsi, mint kimagasló. Szent László koponyájának boltozata reánk maradt, a győri Szent László herma rejti. Az embertani vizsgálatok III. Béla épségben megőrzött koponyáján azt mutatták, hogy nagyjából olyan lehetett, mint Szent László ereklyetartó szobra. Ugyanezt a típust képviseli I. Endre Tihanyban felfedezett koponyája is, valamint Szent László leányának Eiréné- nek (Piroska) a Hagia Sophia előcsarnokában megtalált csodás mozaikképe. Az embertan kutatói azt vallják, hogy ilyen lehetett a honfoglalók törökös rétege. Szent Istvánra is illenek a Szent László ének szavai: „Te, arcul teljes, szép piros valál, Tekintetedben embereknél kedvesb ... ... Tagodban ékes, termetedben díszes ...” Egy késői forrás, a szépítéstől mentes képet ad szent királyunkról, azt írja, alacsony volt — akár csak Árpád magyarjai! — hirtelen haragú, de igazságos. Itt előttünk a Szent Jobb, István király keze. Hadd búcsúzzam tőle azzal, amiről az egykor nálam járt mongol akadémikussal beszélgettünk. Mondtam neki, hogy érdekes, Árpád magyarjai szablyáinak markolata igen rövid, ha kézbe fogom, gombja alig látszik ki markomból. Hát ez természetes, mondta mongol barátom. A lovasnépeknek karcsú, de inas, erős kezük van, a földműveseknek szétterülő tenyere nagyobb, nehézkesebb, a miénk kecsesebb. Hasonlítsuk csak össze — mondta —, s meg is tettük. Nos, a Szent Jobb sem csak imára kulcsolódott, hanem szablyát is forgatott: íme kecses, kicsi volta a bizonyság reá. A Szent Jobb több gondolatot vet fel bennünk. Ez a kéz alacsonytermetű, szívós izmú ember keze volt, olyané, mint Árpád népének férfiai voltak. Az Árpádok magas termete a későbbi vegyes házasságok emléke. A másik gondolat: úgy látszik, István királyt teteme megmerevedésében temették el. ökölbeszorított keze egyrészt haláltusájának, másrészt ellentmondást nem tűrő, fenséges jellemének emléke. Budapest, 1986 első napjaiban, a Szent Jobb Kápolnában elhangzott előadás. 1021
