Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 1. szám - KÜLFÖLDI MAGYAR KÖNYVEK - Fodor András: A szombathelyi székházavatásra
A felettébb üdvös, mert ötletet, dinamikát és távlatot adó régióban-gondolkodás ne jelentse a megyehatárok közé zárkózást. Ahogy a Dél-Dunántúlon természetes munkamegosztás alakult ki Baranya—Somogy—Tolna között, Pécs primátusát elismerve; létesüljön hasonló együttműködés az Életünk és az irodalomban még óvatosain tájékozódó győri Műhely, valamint a permanens folyóirattal ezidáig nem rendelkező Zala és Veszprém megye közt. Hadd emlékeztessek rá, hogy az Életünk nagykorúsodása idején Győr-Sopron, Veszprém és Zala megye egyezséget kötött a szombathelyi vállalkozás támogatására. Jó volna, ha ezt a székházat potencionálisan ők is magukénak tudnák, jó volna, ha a Forgó utca 1. ugyanazt a barátságosan nyitott otthont jelentené számunkra, mint a dél-dunántúliaknak a pécsi Jelenkor szerkesztősége, a Széchenyi tér 17. Legyen ez a mai alkalom arra is jó, hogy a hajdan társult megyék felújítják a közös felelősséget. S mielőtt visszariadnának az ilyenkor fenyegető anyagi áldozattól, gondolják végig, milyen fundamentálisan fontos, szinte egzisztenciális feladat mindenütt a tehetséggondozás. Ehhez természetesen nemcsak türelem, hozzáértés, de pénz is kell. Ám a ráfordított összeg erkölcsi, szellemi értelemben bőven megtérül. Példa rá az utóbbi idők egyik legsikerültebb közös vállalkozása, a Zala megyei írók Pete György szerkesztette Visszhang című antológiája, mely éppen azért lett megbízható, a továbbjutást is szolgáló, hasznos gyűjtemény, mert a Zala megyei tanács és a levéltár áldozatkészségén, Keresztury Dezső lokálpatrióta gondosságán kívül a három környező folyóirat (Életünk, Somogy, Jelenkor) vonzásköre és szerkesztői figyelme is szavatolt a benne szereplőkért. Milyen legyen mármost a célszerű regionális folyóirat? Általános recept nincs rá, de két szélső példával bizonyítható, milyen ne legyen. Nincs értelme a helyi érdekű, a kinyomtatás nívóját éppen csak elérő, provinciális írásokkal vegetáló vidéki közlönynek. Általánosságban mutatósabb, de a régió fejlesztésében, vállalt feladataiban nincs igazi funkciója az olyan merészen decentralizáló szerkesztésnek sem, mely udvari szállító módjára márkázott fővárosi árukkal rendezi be a kirakatot. Az ilyen folyóiratszámokat lapozva úgy érezzük magunkat, mint az új rendszerű közértekben, ahol konténerekből kell kiszednünk a kilós lisztet, cukrot. Az előre csomagolt készárun még az sem látszik, hogy a kereskedő kézbe fogta, továbbította hozzánk. Csoda-e, ha a vásárló a központi raktár semlegesítő szagát orrontja inkább, mintsem a neki szolgáló, meghitt hangulatú boltét? Ha az Életünk új folyamának voltak hibád, kezdetben talán etekintetben voltak. Az elmúlt években azonban mindinkább egyensúlyra jut, sőt szerves egységgé válik benne a kortárs irodalom előítéletek nélkül választott legjava, a hazulról elszármazottak s a régióban fölnevelkedő új tehetségek s a határon kívüli írók magyar, vagy magyar szempontból érdekes munkássága. Láthatóan szemmel követi, széleskörűen támogatja a szerkesztés a közölt irodalommal rokon képzőművészeti törekvéseket is. Ezen a ponton szeretnék visszakapcsolódni a székházavatás ígéretes új aspektusához. A Magyar Írók Szövetsége nevében szívből kívánom, hogy a Nyugat-Dunántúli írók, művészek, festők, zenészek, újságírók, iparművészek, fotósok, s a művészetekre fogékony közönség úgy találja meg egymást ezek közt a falak közt, hogy az élményt adó kölcsönösségtől mindkét értelemben gazdagodjék az ÉLETÜNK. 1985. december 6. HELYREIGAZÍTÁS. Lapunk 1985/9. számában Kövesdi János Kedves Tamással készült — Hagyomány és folytonosság a magyar zeneművészetben című — interjújának második mondatában téves adatot közöltünk. Kedves Tamás 1964-ben nem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola szegedi tagozatán szerzett diplomát (Szegeden akkor zeneművészeti szakközépiskola működött), hanem Budapesten, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola gordonka tanszakán. A hibás mondatot Kedves Tamás kérésére helyesbítjük. Elnézést kérünk mind az érintettől, mind pedig olvasóinktól. 96
