Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 11. szám - Otar Csiladze: Vas-színház (regényrészlet - Balkó Ágnes fordítása)

valójának osztotta volna az aznapi parancsait. Oldozd tel Istenem a lelkét! Igaz, a tbiliszi színész olyankor szokott betoppanni Dimitrihez, amikor, ahogy a szólás tartja, az ördög is aluszik, de a hatóság azért is hatóság, hogy éberebb legyen még az ördögnél is, és pontosan tudja, hol, mi történik, kinek a kerítéskapuja vonít fel, akár a kivert kutya, minden más vendég látogatására oly alkalmatlan órában ... De Dimitri még Dariával sem merte megosztani aggodalmát. Nemcsak hogy szégyenkezett Daria előtt, aki nyomban talpra ugrott éjfélnek idején, ahogy felvonított a kerítéskapu, mintha nemcsak hogy azt remélné, hogy feltámadt édesapját láthatná viszont, hanem a Mennyei Atyát: egészen egyszerűen annyira meg volt félemlítve, hogy rémülettel zárkózott el a rémülettől, és igyekezett tettetni, csakúgy mint Daria, hogy fogalma sincs arról, mi gyanús lehet ebben a hatóság szerint, s hogy ő maga is majdhogynem bűnözőnek számít a szemükben. Ha csak rágondolt, a félelemtől jéggé dermedt, és nyomban, akár strucc, fejét a homokba fúrta a még nagyobb rémület elől; és ez így tartott egy egész hosszú éven át, egy éven keresztül kellett repesve fogadnia azt, akit voltaképpen a kezdet kezdetétől fogva a háza küszöbéig sem kellett volna engednie, aki előtt, megneszelve a veszélyt, be kellett volna csapnia az ajtót. Nem vitatkoznia kellett volna vele, meg kibúvókat keresni, hanem egyenesen, kertelés nélkül kijelentenie, hogy nem érdekli sem honfi szenvedélye, sem színházi tervei. Csakugyan, miért is érdekelte volna, milyen darabokat kíván színre vinni a tbiliszi színész, és milyen szerepeket óhajt eljátszani bennük? Miért kell álmatlanul töltenie az éjszakát, miközben azt firtatják, lehet-e a színészeket a legnemesebb lelkű, a legtöbbet szenvedett embereknek kikiáltani (miként azt egyik látogatásakor a tbiliszi színész állította), avagy valamennyien javíthatatlan borisszák és tisztességtelen népek (amint erről Dimitrit meggyőzte a rákövetkező napon); vagy végtére is, miért kellett Dimitrinek éjnek idején azon háborognia, hogy Alekszandre Kazbegi, jóllehet halott, még mindig kegyvesztett, hogy semmibe se veszik, hogy nem állítanak neki emlékművet, hiszen Kazbegi életében határozottan elutasított mindent, ami a hatalom jóindulatát és megbecsülését biztosíthatta volna, és minden bizonnyal ezért bizalmatlanok vele holtában is, „Ismerik Kazbegi erejét, még most is, hogy a sírban fekszik, harcolnak ellene” — kiáltott fel, önnön éleselméjűsége feletti örömmel a tbiliszi színész, és a zongora feldübörgött ujjai alatt. A gyertyák fénye homályosan világította meg a falon függő fényképeket, és a bekeretezett arcok csodálkozónak, és tétovának tetszettek, mintha azokat, akiket a' fényképek ábrázoltak, nemkülönben az ágyból ugrasztották volna ki. A tbiliszi színész még a múltat is rettegéssel töltötte el Dimitri házában. Különben, az igazat megvallva, az ő élete is rendezetlen volt. És váratlanul olyan kellemetlenség szakadt a nyakába, hogy szinte képtelenség: az a história a felszedett padlójú színházzal. Kudarcok üldözték, de ezekből a kudarcokból sarjadzott ki a hírneve. Az első fellépésekor csak annyi szerepet vállalt, mint a megtekintésére érkezett nézősereg. Ott ácsorgott a nézőkkel egyetemben a gödörben, míg a rendőrfőnök és a színház tulajdonosa meg nem követték a publikumot, és másnap aztán már egész Batumi ismerte a nevét, és úgy beszélt róla, mint az önkény áldozatáról és az igazság bajnokáról. De hiszen te mindenekelőtt színész vagy, művész, és ezzel kell beérned. Tehetséged erejével kell enyhíteni a kedélyeken, fölvilágosítani, kiművelni a népet, és ném esztelenségre buzdítani, állati dühét gerjeszteni. Az emberek azért járnak színházba, hogy szórakozzanak, megpihenjenek, ha úgy tetszik, hogy kiművelődjenek, de nem azért, hogy államcsínyt hajtsanak végre. De ha te, a színész szavát, a tehetséget más, alantas célokra használod fel, akkor, ne is haragudj, azzal a gonoszt szolgálod, az ördög cinkosa leszel, vagy pedig nem vagy különb annál a telhetetlen tökfilkónál, aki egyszerre két nyúl nyomába eredt, és mind a kettőt elszalasztottá: hiszen te a színházat is veszélybe sodrod, mert soha, egyetlen hatalmat sem érint kellemesen, ha a szórakozást és a pihenést szolgálni hivatott állami intézményt összeesküvők és lázadók fészkévé változtatják; másfelől te csak annak az erejét szítod (mint szél a tűz erejét), akinek szándéka (és gyarló eszével, hiszi, hogy képes rá), hogy földre döntsön és megsemmisítsen; a hatalmat erősíted a hatalommal viaskodván, vagy ily módon a hatalomra törve, bár igazság szerint, minden eszköz elfogadható és megengedhető; még gödörbe is lehet terelni az embereket, hogy felingereld, feldühítsd, felbőszítsd őket, majd igyekezz bebizonyí997