Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 11. szám - Kolozsvári Grandpierre Emil: A kibontakozás (elbeszélés)

— Nem! Nem! — üvöltötte teli torokból.

— Nem — ismételte most már halkan, s hirtelen összecsukott, mint egy megszűrt léggömb. Rágyújtott, de azon nyomban megfeledkezett az ujjai közt füstölgő cigarettáról, a füstöt azonban észrevette, egy másodpercig meghökkenve szemlélte, a kimerültség elszürkítette arcát. Tétovázó tekintetét olyanformán futtatta végig rajtam, mintha nem nekem vallott volna idestova három-négy órája.

— Édesem, — kérdezte megtört hangon — szeretsz?

— Szeretlek — mondtam gépiesen, holott szánalmat éreztem iránta, mély részvétet, hiszen áldozat volt. Megválthatatlan áldozat.

— Akkor jó — mondta, azzal betántorgott a fürdőszobába, hogy rendbe szedje magát. Egy darabig csak a csapok csobogását hallottam, aztán tompa zuhanás ütötte meg a fülemet. Féltemben, hogy elesett, amilyen állapotban van, óvatosan belestem; — a tükör előtt állott, s a haját fésülte, végtelen gondossággal, mérhetetlen türelemmel. Lábánál a fölborított fürdőszobai szék.

Mikor végzett, kijött, zavaros szemmel kereste a táskáját, meglátta, s elindult, hogy magához vegye.

— Édesem — mondta. — Hazamegyek. Légy szíves, hívj taxit.

Hóna alatt a táskája, letelepedett a fotelbe, s megint rágyújtott. Aztán. meghallottuk a kocsi fékezését. Kikísértem az előszobába, a küszöbön fölsóhajtott, mint aki lelkifurdalást érzett, mert valami nagyon fontosat elmulasztott.

— Ma nem viszek gecit az apámnak — mondta magában, s bizonytalan léptekkel megindult a lépcsőn lefelé.

Nem! A rejtelmeknek nem jó a végére járni.

976