Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 3. szám - Péntek Imre: Két nyelven, két kultúra költőjeként... - beszélgetés Dedinszky Erikával
PÉNTEK IMRE Két nyelven, két kultúra költőjeként... BESZÉLGETÉS DEDINSZKY ERIKÁVAL Műfordító, szervező, közvetítő, holland—magyar kulturális „mindenes”, „híd- ember”, „egyszemélyes intézmény” — tagadhatatlanul ez Dedinszky Erika egyik arca. A másik, a költőé már kissé homályosabb. Nem véletlenül. 1957- töl Hollandiában élve a nyugati magyar fórumokon kezdett publikálni (hollandul pedig az ottani folyóiratokban, újságokban), első (alig hozzáférhető) kötetét a párizsi Magyar Műhely adta ki (Gyógyfüvek, beszélő állatok, 1973.) Két évvel később holland nyelven írt verseivel jelentkezett (Kornoel jeboom; Somfa címmel). Kezdettől fogva a kétnyelvűség, a két irodalom vonzásában alakult költői-írói pályája. S meglehetős hazai tudomásulvétel nélkül. Nevével gyakrabban a hetvenes évek közepétől találkozhatunk hazai folyóiratokban (Jelenkor, Alföld, Életünk, Mozgó Világ), s hamarosan két reprezentatív antológiában is szerepelt, amely a nyugati magyar költészet értékeit mérte föl. (Nyugati magyar költők antológiája; Vándorének), sőt, a „spenót” határon túli magyar irodalomra kitekintő kötetében is találhatunk róla elismerő sorokat. Végre — igaz, az elsők közt — a Magvető Kiadó 1983-ban kiadta „válogatott” verseit, folyton valami más címmel. Rendhagyó pályakezdés? (Mit kezdés? — folytatás . ..) Minden bizonnyal az. Holland vagy magyar költő? Holland és magyar költő . .. (Egyszer talán olvashatjuk hollandul írt verseit magyarul is — s nem okvetlenül a saját fordításában.) Mindenesetre kötetének megjelenése új helyzetet teremtett (lásd a kritikai visszhangokat az Üj Írásban, Élet és Irodalomban, Somogybán...), amely Dedinszky Erika vers/szövegeire fordítja a figyelmet, a másik arcra, a költőére — aki helyet kér a mai magyar irodalom „napja alatt”. Jól ismeri a nemzetközi és hazai avantgarde formakísérleteinek eredményeit (mérsékelten él is velük), de nem veti el a hagyományos irodalom eszközeit sem. Szürrealista szabadverset éppúgy találunk művei közt, mint dalszerű, erős ritmikájú, rímes alakzatokat. A mikro-realizmus pontossága és az „álomrekonstrukció” látomásossága közt feszíti ki a szöveg „hálóját”, s a külvilág tárgyias „fölleltározása" nem zárja ki nála a szenvedélyes/ironikus személyességet, az „érzelem analízisét”. Tabukat döntöget merész erotizmusával, ám a szerelmes (a szeretkező) nő odaadását, kitárulkozását, társkereső vágyát sem csak szégyenkezve, szemérmesen meri fölvállalni. A hazai kritika feladata (lesz) költészetének tartalmi és formai újszerűségét számba venni, az értékelést elvégezni... Fölfejteni „radikális metaforáinak” láncát... Egy zalaegerszegi költői esten ehhez kaptunk segítséget Dedinszky Erikától, amikor verseinek motívumai nyomán vallott szinte esszészerű tömörséggel alkotói módszeréről, világképéről, mindarról, ami költésze215
