Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 10. szám - Kovalovszky Márta: Századvég előtt (esszé)
alakos kompozícióit, a műteremben álló, porosodó bronz és gipsz- és agyagművek vakító, hűvös és éterien giccses másait. Igen, száz év távolából a dolgok, pontosabban a dolgok természete, belső karaktere, formák mögött rejtőző közepe meglepően és természetes módon, nagyon is egybevág. Ugyanazok a nem hangsúlyozott, de jól érzékelhető végletek, romantika és bohóckodás, valami természetesnek ható mesterkéltség és művileg előállított, megkomponált természet, az ellentétes részletek, a korábban elképzelhetetlennek és ösz- szeférhetetlennek ítélt elemek könnyűkezű és aggályok nélküli használata, keverése — ugyanaz az alkonyati sziporkázás, búcsúzó tűzijáték, ugyanaz a századvégi fölény, szemtelen báj és elragadó irónia. Igen, többnyire el vagyunk ragadtatva., résztvevők és kívülállók, művészek és kritikusok egyaránt, és nem túl gyakori a lelkifurdalás, hogy végre megpróbáljuk számbavenni, megfigyelni, leírni és megérteni, sőt talán még értékelni is azt, ami történik. Nem könnyű persze, hiszen „a valóság édessége” (Kukorelly Endre kifejezése) csábítóbb, mint bármilyen heroikus művészettörténeti házifeladat. Mégis, az alábbiakban — a lehető fegyelmezett hűvösséggel — az utóbbira teszünk szerény kísérletet. „Én nem ragaszkodom a hagyományhoz — tehát, hogy a fiúknak kék, a lányoknak rózsaszín —, mert számomra ez / az igen és a nem: nem alternatíva.” (Esterházy Péter: Kis magyar pornográfia. Magvető, 1984. 244. 1.) Nehezen találhatnánk ennél az Esterházy-mondatnál pontosabb helyzetjelentést. Éppen erről van szó: az alternatívák megváltoztak, s velük, vagy inkább mögöttük mások a viszonylatok, mások a kérdések is. Egyáltalán, ahogyan közeledünk a nyolcvanas évekhez, egyre világosabb, hogy a következő időszak — a századvég — egy más, egy új generáció kezében van, ők kérdeznek, ők válaszolnak, s nekik köszönhető, hogy az, amit jobb híján, bár talán eléggé pontosan „századvégnek” nevezünk, máris olyan érzékletes, kézzelfogható, megnevezhető egység. Ez a nemzedék nagyjából az ötvenes évek szülöttje, és így felnevelkedése, emberré-művésszé válása az utóbbi negyedszázad „történelmi eseménytelenségében” történt meg. Ez a viszonylag békésen elhúzódó, katasztrófáktól, tragikus fordulatoktól mentes korszak mélységesen meghatározta e fiatalok karakterét, világlátását, szemléletmódját, ítéleteit, magatartását, kifejezés-tartományát. Különös légkör, különös szellemi éghajlat alakult -ki lassanként, a hetvenes évek -második felére, valamiféle mikroklíma, mikrotenyészet, amely egyszerre töredékes és reménykeltő. Az ötvenes évek betonkeményre szikkadt, besűrűsödött, csaknem mozdulatlan masszáját a lassú feloldódás, az egyetemes áramlatok óvatos beszivárgása, az információk-keltette szellemi-művészeti mozgás — holmi kellemes spirituális „huzat” követte. A hatvanas évek második fele — ma egyre inkább így látjuk — valami aranykorra emlékeztetett, sokszínűsége, telített harmóniára törekvés, a klasszikus koroktól örökölt teljesség-igénye avantgárd bátorsággal párosult. És így valóban -nagy művek születtek, életművek bontakoztak ki, koronázóditak meg (Kondor, Schaár, Vilt), műfajok virágoztak ki hirtelen (grafika, textil); másrészt lendületes huszárvágásokkal egy csomó fiatal igyekezett kivágni -magát, műfaját, eszményeit a tradicionális bozótból (az ú-n. neo-avantgard művészei Bak Imrétől Haraszty Istvánon át Konkoly Gyuláig). Azok a szép klasszikus „hatvanas évek” azonban egyszer csak elmúltak: tanulmányok, filmek, kiállítások tárgyává váltak. A klasszikusok megöregedtek, -az avantgárd fokozatosan kifáradt, elszenderült, távolodik. Mégis telített a levegő, mintha párás lenne és lengedezne valami enyhe, barátságos szel-lőcs- ke is. Ebben a kellemes klímában újfajta művek születnek, bennük, általuk ötlet- sziporkák, gondolattörmelékek, hasonlat-füzérek teremnek, virgonc élőlények nyüzsögnek, zsizsegnek, szikráznak, furcsa villamossággal töltve meg a levegőt. A hetvenes évek közepe óta egy kicsit felfeslett -a világ, imitt-amott -kilóg a kóc (vagy a lóláb), a dolgok mögé látunk, kilátszanak a szerkezetet mozgató rugók. Nem mindenütt persze; él és virágzik a NORMÁLIS, a RENDES, a polgári normák szerint viselkedő, fegyelmezett művészet is. A nyolcvanas évek elejét — leg928
