Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 10. szám - A MAGYAR SZOBRÁSZAT JELENE II. - Kovács Péter: Mulandó anyagok (tanulmány)

ebben a világban éli; Liza Wiathruck, akinek életét bonyolult képregényben dolgozta föl, s itt bukkant föl Tristan Tzara és Lenin, hogy alkalmat adjanak a művésznek egy lehetséges sakkjátszmájuk elemzésére.

Üjabban ismét „plasztikákat” készít Jovánovics. Az új művek szinte kivétel nélkül negatív gipsznyomatok. Az eredeti azonban, az a pozitív tárgy, amiről a forma, ez a tökéletesen hű lenyomat készült, valójában nem létezik. A modell ugyanis összehajtogatott, meggyűrt papírlapok, darabka lécek rendszere, ami eltűnik, megismételhetetlenül összezavarodik, mire a szobrász az öntvényt fölemeli róla. Így a kész mű a semmi emlékét őrzi. Látszat és valóság hát egyszerre; a visszahozhatat- lan múlt és a törékeny jelen: mindez szétválaszthatatlanul és kielemezhetetlen egységben áll előttünk.

Egyébként nem lenne gyakorlati akadálya, hogy a művész bronzban is megöntse ezeket a lapokat. Valószínűleg lenyűgözően szépek lennének a felpalírozott, aranyló felületek. Csak a lényege veszne el az egésznek, az a rebbenékeny, illékony valami, amit a gipsz éppen halandóságában, múlandóságában őriz: az eleven élet.

*

Hogy mi marad mindebből a jövő századra? Hogyan fognak ránk emlékezni?

Ki tud ma erre válaszolni?

92fi