Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 10. szám - A MAGYAR SZOBRÁSZAT JELENE II. - Kovács Péter: Mulandó anyagok (tanulmány)
KOVÁCS PÉTER Múlandó anyagok A modern magyar szobrászat kezdetét Izsó Miklós agyagban maradt vázlatainak, a Táncoló parasztok arasznyi figurákból álló sorozatának a megszületése jelentette. Apró kis vázlatok ezeik, amelyeknek a terrakottánál tairtósabb anyag nem jutott. Veszendő, sérülékeny darabok: a kompozíció és a művészi gondolat eleven kifejeződése mellett épp ez a „veszendőség” tette és teszi őket szimbolikus értelművé művészetünk történetében. * A szobrászat klasszikus anyaga a márvány és a bronz. A művészettörténet ugyan ismer fából faragott remekeket is, mégis, igazán nemes anyagként inkább az előzőket tartjuk számon. Kivételek persze vannak és voltak, a carrarai márvány neve azonban ma is varázslatos hangulatú. — S ami igaz, igaz: valószínűtlennek látszik, hogy az úgynevezett korszerű anyagok — a krómacél, a plexiglas, az üveg — csillogása valaha is feledtetni tudnák azt a meleg fényt, ami a görög márványokon dereng, vagy akár csak a régi bronzok bársonyos patináját! Tegnap vagy tegnapelőtt még természetes volt, hogy Borsos Miklós gyönyörű köveket farag műtermében. A pályatársak legfeljebb azért irigyelték, hogy volt neki, hogy tudott szerezni ilyen darabokat. — S Ferenczy Béni finom érzékenységgel cizellált apró bronzai: a fiatalok egész nemzedékei számára jelentették a mesterség tökéletes példáját. Mára a köveket gyűjtő-faragó szobrász majdhogynem különcnek számít. A viasz- veszejtéses bronzöntés ősi gyakorlatát nosztalgikus lelkesedéssel illik újra felfedezni. A kiállítási felhívólevelekből pedig már régen kikopott az a mondat, hogy kisplasztikákat és érmeket csak nemes anyagban kivitelezve fogadunk el. Az új anyagok eleinte csak nagyon óvatosan jelentkeztek. Többnyire a művészek is csak ideiglenesnek nevezték, helyettesítőnek szánták. Magyarországon a hatvanas évek elején még mindig csak a megmosolyogtató furcsaságok sorába tartoztak Duohamp akkor .már félévszázados ready-made-jei. Varga Imre még 1969-ben is arra volt büszke, hogy a Professzor című kompozícióhoz ő maga mintázta a barokk lábú karosszéket, az asztalkát és rajta a gyertyatartót is. Ekkorra azonban már megállíthatatlan volt az az erjedés, amely a hazai művészetet is elérte. Maga Varga is, aki büszke volt munkája kézműves jellegére, természetesnek érezte, hogy a látványban a pop-art példáját kövesse. — És mire ő idáig jutott, addigra a hazai kiállításokon (ha nem is a Műcsarnok előkelő termeiben) nemcsak talált tárgyak és talmi anyagok tűntek fel, hanem megjelent az anyag-nélküli művészet, a konoept-art is. A megmunkálás kézműves jellegénél, s az alkotás anyagi értelemben vett maradan- dóságánál mind fontosabbá vált a kifejezés közvetlensége, pontossága, a közlés elevensége. A bekövetkező változások egyszerre érintették a gyakorlatot és a szemléletet. A művészeti élet intézményei és az egész, a hagyományokhoz görcsösen ragaszkodó „szakma” hökkenten tiltakozik, s igyekeztek útját állni a mozgásnak. Ha azonban az egyik kapunál megállították a gipszből, fadarabokból, papírból, drótból tákolt tárgyak áramlását a kiállítótermek felé, a másik kapun egyszer csak textilek jöttek be, textilek, amelyek elváltak a faltól, a padlótól, megtagadták a síkot és ott920
