Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 9. szám - Kompolthy Zsigmond: Géczi János: Kezét reá veté, hogy lásson

zavaros írói anyag felstilizálása. Az író előtt az „önmagát író regény” („Mint mondani szokás, az élet, a táj, a nemzet írta önmagát.” 323. 1.), a mindent magába olvasztó „szöveg” fantomképe lebegett. Ráadásul Géczi mélyen megalapozottnak vélt teóriákkal még tovább terhelte saját gondolatmenetét. Elméleti alapvetéseit a könyv fülszövegéből tudjuk meg: „Etikai problémám az, hogy korunkban szó lehet-e még individuális szerzőségről. Akár közvetlenül felhasznált idézetekkel, akár más szerzőktől sajátunkká idomított gondolatokkal — de mindannyian plagizálunk. így talán ma már ismét nem fontos, hogy az írói mű szerzője kicsoda. Ez tehát regényem egyik fonala, amelyet öt íróember kényszerű összezártságban közösen alkotott műve képvisel.”

Ez az okfejtés teljesein hamis, csak féligazságokat, divatos szlogeneket ismételget. A felvetett probléma nem etikai, hanem esztétikai kérdés. Az allúzió-technika, más szövegek saját szerzői szövegként való felhasználása, nemhogy gyengíti, hanem éppen erősíti az individuális szerzői közlést, új kontextust teremtve a saját és az idézett szöveg között. Az allúzió-technika esztétikai kiindulópontja, hogy a más szerzőktől származó szövegek éppenúgy a világ tárgyai, mint egy szék vagy egy asztal, vagy akár egy ember jelleme, és ezért lehetnek új esztétikai minőség teremtésének alanyai. Etikai kérdések itt fel sem merülhetnek. És igenis nagyon fontos, hogy a mű szerzője kicsoda. Nem azért használják sokan az allúzió-technikát, hogy ezáltal elfedjék individuum mivoltukat, és így beleolvadjanak egy általános közös Hangba. Ilyen közös Hang ugyanis nem létezik, az ellenkezőjét állítani illúzió, rosz- szabb esetben hazugság. Gondolom, senki sem kérdőjelezi meg T. S. Eliot saját hangjának létezését, bár a Waste Land hemzseg az idézetektől, és ugyanez a helyzet a mai magyar irodalomban Esterházy esetében. Ezért véleményem szerint a kiinduló helyzet szimbolikája (öt író „közös hangú” regényt ír valamiféle idegosztályon) alapvetően hamis, kiagyalt. Ki ez az öt író „ember”? Már a nevük is riadalmat kelt az olvasóban: János, Estván király, Belláimé, Szaska és Illés mester.

És milyen regényt írnak ők, öten?

Géczi magyarázata roppant egyszerű: olyat, mint a Möbius-szaLag. Vagyis, ahol a külső és a belső egy, ahol általában minden egy. Ugyanis két főhős van, de ők voltaképpen azonosak: L. A. Ayala, Nurinam államfője és Zoltán, egy tudományos tanintézet munkatársa. Mindketten 1954. május 4-én születtek, és a regény cselekménye is ezen a napon indul, 1981-ben. De ezen a napon találkozunk az írókkal is először, és gyanítom, hogy János is éppen 1954. május 4-én született. A könyvben idézett horoszkóp szerint az e napon születettek „képesek egymással szerepet cserélni”; „Mert olyanok ők, mint a tükör és képe egymásnak.” (51. o.).

Az öt író által írt cselekmény két szála: 1. L. A. Ayala utazása Paramirből Maoli felé; 2. Zoltán rossz közérzetének, felbukkanó emlékeinek, szorongásainak rajza. A Doppedganger-történetet Géczi a végletekig hajtja, nemcsak Ayala és Zoltán (János?) azonos, de’ megkülönböztethetetlen Anna, Zoltán felesége (?) és Mona, Zoltán felesége (?) is. Továbbá, az ideológia szerint, végeredményben az öt író is csak egy, és a regény is csak EGY, annak ellenére, hogy négy szálon fut a cselekmény, nem is beszélve a flash-back technikával felidézett egyéb fonalakról. Mindezen bonyodalmak ellenére, szinte komikus, hogy a szerző mennyire ügyel a szálak „el- varrására”; a fejezetek átlátszó trükkökkel ömlenek egymásba. Ugyanakkor az író meggyőződése, hogy remekül elsajátította a modern regénytechnikát, rafináltan bánik az idősíkokkal; hogy szerves szöveget sikerült teremtenie.

A két történet ürügyén Géczi szerint elmondható a „fő pszichológiai kérdés, hogy tudniillik a befelé vagy a kifelé fordult (sic!) ember valósítja-e meg inkább önmagát”. Ez a mindent egybeömlesztő szemlélet csak egyetlen üres közhelyet sugall: minden mindennel összefügg. A Möbius-szalag alaptörténetét Géczi a Paulus- Saulus átváltozásban véli megtalálni. Pál apostol felléptetése a regényben egész egyszerűen a mélyebb megalapozás kedvéért került a szövegbe. Egyébként is szinte etikátlannak érzem a szerző eljárását a Bibliával kapcsolatban; mintha az írás tekintélyével, kulturális súlyával akarná karcolatnyi anyagát elfogadtatni.

859