Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 9. szám - Nagy Ildikó: Tér és tömeg (tanulmány)

tői elvonatkoztatott, megemelt létezés kifejezése a 60-as—70-es évek nagy műveiben kap főszerepet, eredete azonban a pályakezdő évekre nyúlik vissza.

Az időtlenség mint eszmény a 20-as, 30-as évek fordulóján már nem lelhet tartós. Vilt hamar elfordul a múlttól és a jelent figyeli, amely azonban nem ad helyet az eszményítésnek. Az arcok egyéni tettek, esemdőek lesznek, néha fájdalmas fintorba torzulnak, az eszményítést felváltja a pszichoiogizálás. Ez a törekvés Schaár pályáján kezdettől megvolt, kettőjük felfogása között azonban van egy lényeges eltérés. Schaár a fejet mindig szilárd magként tartja meg — esetleg a homlok tömege kap nagyobb hangsúlyt —, pszichikai vonások a felületen tükröződnek. Vilt a fej tömegét mozgatja meg, nem a felület, hanem a formák csúsznak el, éreztetni akarja „a mozgás okozta, de térbe láncolt formát, ahogy terének kereteiből kitömi nem tud.” (1938) Ugyanígy eltérőek a figurák is. Schaár 1936-1030 kiállított egészalakos Fiatal lány című szobra tér- és tömegértelmezésében meglepően azonos néhány későbbi nagy művével. A szobor fiatal parasztlányt ábrázol, hosszú, lefelé bővülő szoknyában, magasan zárt rövid kabátban, kicsit bálványszerűen. A kiállításon egy oszlop előtt állt, ezzel is hangsúlyozva egynézetűségét. A csúnyácska, kicsit durcás arc — mintha maszk volna. Maga az alak is oszlopszerű, jellegzetesen archaizáló a hengeres alsó rész és a mellre tett jobbkéz. Ez a mozdulat majd az Utca egyik nőalakján tér visz- sza.

Vilt ekkor kis mozdulattanulmányokat készít, amelyeken a formákat a geometriai testekhez közelíti. 1936-ban — tehát Schaár Fiatal lányával egy évben — kiállított Háború után című szobra már ellentéte a Schaár-féle tömegértelmezésnek. „Csupa feldúlt és fájdalmas szöglet, csupa megoldást kereső diszharmónia” — írja egy kritikusa. Vilt számára tehát nyilvánvaló, hogy megingott az ember helye a világban, a végtelen térrel már semmiféle szilárd és egyértelmű forma sem helyezhető szembe. Ez a tépettség fokozódik a következő években, míg a forma végül is beleolvad a térbe. Ennek a folyamatnak különböző állomásai vannak, így pl. a Figura székkel (1947), melyben a figura még tömör ugyan, de a szobor már teljesen a sziluettjével hat, a vibráló, alaktalan körvonálakiba a szék árnyékát is belekomponálja. Ha ezt összevetjük Schaár 1949—50-es Női akt székkel című szobrával, ismét érezhetjük a két felfogás eltérését. Schaár a tárgyat 'és a figurát igyekszik egybeolvasztani, egységes tömegként összefogni — ameddig ez még lehetséges. (Hogy ebben a tömegértelmezésben lassanként a figurának kell beleolvadnia a tárgyba, azt jól példázza a későbbi Fotelban ülő (1965) szobor.) A két felfogás lassan végérvényesen elválik. Ennek szembetűnő bizonyítéka két azonos kompozíciójú szobor, melyek tér- és tömegértelmezése azonban a két végletet mutatja fel. Vilt: Szorongás és Schaár: Szomorkodó akt című szobrai ugyanabban az évben készültek. Mindkettő a mailloli archetípusra, Az éjszakára vezethető vissza. Schaár szobra önmagába zárt, szilárd tömb, Viliié annyira áttört, hogy csak egy sziluett marad belőle, a test azonosul az anyagtalan térrel. Az ember beleveszett a végtelenbe. Az időpont: 1950. (Hasonló eltérés figyelhető meg a 40-es évek végén készült kis dombarművdken is.

Vilt magát a felületet komponálta meg, mint elvont teret, ez nagyon jól látszik ekkor 'készült rajzvázliatain. Schaár egy-egy jelenetet komponál bele a felületbe, mintha az univerzumnak ebben a kis kihasított darabjában még megvalósítható volna valamilyen stabilitás.)

Térjünk vissza azonban az előbbi gondolathoz, vagyis 1950-hez. Vilt pályáján folytatódik a nagyon bontott, expresszív-szürreális figurák sora, Schaár munkássá- t gában pedig egy sokat vitatott szünet következik. A szakirodalom ezt általában magánéleti okokra vezeti vissza, és lehet, hogy maga a művésznő is így élte meg. Alkotáslélektani szempontból azonban ez nem tűnik meggyőzőnek. Sokkal inkább a plasztikai látásmód válsága — és az e mögötti egzisztenciális válság — lehet az oka az ilyen kényszerű szünetnek, semmint a háztartás napi gondjai. Schaár szobrászi életműve is ezt türközi. Az emberi alak bérbehelyezése vált kétségessé, ember és világ lehetőnek vélt harmóniája bomlott fel véglegesen.

A hatvanas évek kis domborműveiben a figurán kívüli témákkal — töredékek850