Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 9. szám - Kövesdi János: Hagyomány és folytonosság a magyar zeneművészetben - interjú Kedves Tamással, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola debreceni tagozatának igazgatójával
direkt módon jelenjen meg. Kodály például rádöbbent, hogy a magyar népdal zárt, nemcsak a strófaszerkezetével kapcsolatos doktori disszertációjára gondolok itt, melyben részletesen feltárta a népdal jellegzetességeit. Kodály rájött: a magyar népdal természeténél fogva tematikus anyagként nem .használható nagy ciklikus művek kibontásához. Több esetben tapasztalta, hogy például a vonósnégyeseiben fölhasznált népdaltémák nem szerencsésen bontakoztak ki az alkotói kompozíció szempontjából. Ám mások más utat jártak, elsősorban Bartók. Ö nem konkrét népdalokra, hanem például bizonyosfajta hangjelenségekre támaszkodott. Mi a helyzet a nemzeti jelleggel a zenei nevelésben? A nemzeti jelleg megjelenése nem csupán az alkotóművészet műhelye szempontjából izgalmas és fontos probléma, legjelentősebb szerepe a zenei nevelésben van. Bartók, Kodály és maga Liszt is azt hagyományozták a jelenkor zeneoktatóira: gyermekkortól kezdve értékes nemzeti zene legyen az élményforrás. Mikor kezdődik a gyermek nevelése? Kodály tréfásan úgy fogalmazott, hogy kilenc hónappal születése előtt. Az édesanya se fogyasszon mást, csak értékes nemzeti zenét, az első benyomások, melyek a legmélyebb hatásúak, melyeket nem lehet sem elfelejteni, sem megszüntetni az emberben, a kisgyermekkor öntudatlan nagy élményei. Ezekben a tudat alatti hatalmas élményekben kell jelenlvaióvá tenni a tiszta nemzeti zenei anyagot. A gyermek még nem tudja, hogy -mit hall, de amit hall, amit első élményként felfog, az a nemzet zenéje, magyar népdal, magyar zene legyen. Ez meghatározó motívumként jön létre és él jelenleg is a mai zenei nevelésben. De miért szükséges, hogy az első nagy élmény nemzeti zene legyen? Azért, mert utána bármit nyíltan befogadhat. Bármilyen hatást, bármely nép zenéjét el tudja fogadni. De az első igazi nagy élményforrást a zene világából a nemzeti zene jelentse. Ezért Kodály is hatalmas erőfeszítéseket tett, és a mai magyar zenei nevelésnek ez az egyik alapvető meghatározója. Mindez persze nagyon sok konfliktussal, nagyon sók disszonáns jelenséggel együtt érvényesül. Nem valósul meg minden tökéletesen a mi zenei életünkben sem, másutt sem valósulnak meg az eszmék önmaguk tisztaságával. De az a törekvés, hogy a fiatalokat fogékonnyá kell tenni a nemzeti zene, a nemzeti értékek iránt — jövőt megalapozó tradícióként él. Miszen szerepet játszottak és játszanak a hagyományok a zenészképzésben? A zenészképzés szempontjából a meghatározottság lényegileg ugyanez. Többféle hatás érvényesült, és elég sokára teremtődtek meg a feltételek ahhoz, hogy a magyar tradíciók megvalósítását illetően nagyobb kohézió, erőteljesebb egység jöhessen létre a zenészképzés műhelyeiben. E tekintetben igen nagy szerep jut Dohnányi Emő életművének és életpályájának. Megkülönböztetett tisztelettel kell szólni erről a hatalmas zenészegyéniségről, aki Bartók Béla és Kodály Zoltán korszakában a magyar zenei nevelésben — a Zeneakadémia falain belül és kívül —, Budapest és az ország zenei élete számára gigászi munkát végzett. Hadd említsek meg még egy nevet, Lajtha Lászlóét. Lajtháról indokolatlanul keveset szoktak beszélni. Pedig a világ zenei pódiumaim — .különösen Franciaországban — nagyon sok helyütt találkozhatunk Lajtha műveivel, méltán, hiszen Lajthának a népdalgyűjtés réven még közvetlen kapcsolata volt a nemzeti kultúra gyökereivel, s a hagyományokat idegen földön is oly mértékben bele tudta ömlesztetni művészetébe, hogy zenéje a magyar és a nagyvilágbeli zeneművészet nagyszerű találkozását jelenthette. Állandó-e — vagy ha megváltozik, milyen módon változik meg — a zenészképzésben a nemzeti zenéhez való viszony? Hogy a zenei nevelés intézményeiben milyen módon változik meg a nemzeti zenéhez való gyakorlati viszony — ez igencsak érdekes történet zenészképzésünkben. Ugyanis 844
