Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 9. szám - Hegyi Katalin: Szentkuthy Miklós - Életrajz (1908-1948-ig)

A XVIII. század végén, XIX. század elején élt Pfisterer András Protomedicus Hungáriáé, aki állítólag3 Török Shophie-val, Kazinczy feleségével levelezett gyógynövény-ültetvények ügyében. 1798-ban címeres-nemeslevelet kapott. Feltehetőleg az ő fiai voltak Pfisterer István és Pfisterer Ferenc, akik a magyar nemes testőrségnek voltak tagjai, s a fiatalabb Ferenc igen hamar, huszonötéves korában gárdái szolgálat közben halt meg Bécsben/*

A család egyik legszínesebb egyénisége a huszártiszt Alsdorf (Pfisterer) Károly, aki az író nagyapjának féltestvére volt. Negyvenévesen, hét párbajjal a háta mögött (ezekből kettő halálos kimenetelű volt!), felhagyott a katonai pályával és színész lett, sőt színházakat is építtetett. 1855—70 között övé volt a Várszínház, a Lövölde téri Thália Színház, a Horváth kerti Budai Nyári Színikor, de Bécsben is magának tudhatott egy színházat, s mindezeken túl a Rácfürdő is az ő tulajdona. 1860— 62-ig Alsdorf igazgatta a pesti és budai német színházakat, de a magyar színjátszás gyors térhódítása miatt nagyon hamar tönkrement.5 A pesti és budai színházak kicsúsztak a kezéből, bécsi színháza leégett, majd a Rácfürdőt is elvesztette. Így kerültek Rigába, ahol felesége, Szvoboda Angéla operaénekesnő és prózai színésznő szerződést kapott. Ott haltak meg.

Az író apai nagyapja Pfisterer Miklós (1841—1916). A kisfiú rajongott Ópapáért, ahogy ő nevezte. Magas, szép ember volt, szerette az eleganciát, s ezt a tulajdonságát unokája is önkölte. Csak a család teljes anyagi romlása után vállalt állást rendőrségi tisztviselőként. Sokat foglalkozott a túlérzékeny gyerekkel. Rengeteget sétáltak együtt, vurstliba, moziba, színházba vitte, közösen vásároltak be, s amíg Ópapa a szép kiszolgálóhölgyeknek csapta a szelet, addig a hat—hét—nyolc éves kisfiúnak „szépen kellett viselkednie”, megtanulta, elleste az udvarias, jó modort. Délutánonként a félhomályos meleg szobában együtt nézegették a folyóiraitkölcsön- zőből a Gartenlasibe, Fliegende Blätter stb. képeslapokat. Az író így emlékszik vissza nagyapjára: „ez nagyon szép volt, ez a meleg otthon, idillikus kapcsolat az Ópapámmal. Nagyon meghatott az, hogy engem, a bandzsa kis könyvmoly-nyomorékot — hát akkor nem voltam könyvmoly, de moly már voltam — elvitt például a vurstliba és a vurstliban a gyorsfényképész defotognafált engem, Ö magával. (...) A nagyapám előkelő úr, gentleman: én meg kopasz fejjel, bandzsán, hülye idióta, félrecsúszott matróz- ruhában, másfelé csúszott maslival... És ezt vállalta és nem szégyellte. Ahelyett, hogy eldugott volna.”6

Nagyanyja, Hermann Ilona korán meghalt, az író őt nem ismerte. De Ópapának volt egy második felesége, Sophie Prisching (Prischmg Zsófia), aki előbb Alsdorf valamelyik német színházában volt színésznő. Sophie tanti volt a kisfiú első „művészi őrangyala”. Tele volt fantáziával, papírokból színházakat hajtogatott, bábokat csinált, rengeteget játszottak ezzel. Sophie tanti szociáldemokrata nyomdász rokonától sok könyvet kapott, többek között Suetonius Caesárok életét és Courths-Mahler regényeit. Ópapától megkapta Vörösmarty összes költeményeit. Sokat olvasták együtt a Borsszem Jankót, a Mátyás Diákot.

Ópapa és Sophie tanti színes egyéniségével szemben a szülők egészen zárt világban éltek. Pfisterer Lajos (1879—1954) magas, elegáns ember volt, aranykeretes szemüveget hordott, ősz haját hátrafésüdve viselte, mindig válogatottan jól öltözködött. Jogász volt, de a család elszegényedése miatt doktori vizsgáit nem tehette le. Talán ezért is lett megkeseredett, zárkózott, szótalan, bár e zárkózott rendezettség mögött nagy belső viharokat élhetett át. Huszonévesen kellett a várbeli arisztokrácia életével szakítania, s a Lehel utcai szerényebb lakásba költöznie. A Kultuszminisztériumban, a Hold utcában dolgozott, az állam és egyház közös ügyeit intézte. Jellemző rá, hogy egész életében a cselédlépcsőn járt fel emeleti szobájába — az aut Caesar, aut nihil elvét követve —, nem pedig a hivatalnokok által is használt főlépcsőn.

Ennek szellemében bátran engedett érzelmeinek, és szerelmi házasságot kötött Götzler Gizellával, a Lehel utcai ház egyik munkáscsaládjának leányával. A „rangon aluli” házasság ellentétes élményeiről maga Szentkuthy így nyilatkozik: „Eddig

808