Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 1. szám - SZILÁGYI DOMOKOS EMLÉKÉRE - Kapiller Ferenc: "...éjjeliőr egy tört-ezüst-koron" (tanulmány)
A költő léthelyzatét („köztes” állapotát) fejezd ki a következő passzus: „eső után------- golgota előtt t avasz és ősz között a félúton” (Ez a myér) Találunk olyan típusú „elszólást” ás, amelyhez hasonlókat a magyar költészet n.a-gy- jaival kapcsolatban emhtettünk: A ’72-as „Fagyöngy-kötet egyik darálójában fedezzük föl a következő kifejezést: „hegyalji beszéd”. — A szókapcsolat asszociációs mezője nem hagy túlságosan sok lehetőséget. A krisztusa „Hegyi beszéd”-,re 'kell gondolnunk, melyet azonban eléggé lefokoz Szilágyi „átköQtése”, legalábbis, ha nem téves a feltevésünk: A „sok beszédnek sok az alja” közmondásra asszociálunk ugyanis. Az olyannyira különböző irányból érkező kétféle kultúrtörténeti tartalmat itt egyetlen kifejezés ;tartja fogva. A ,,,Sajtóértekezlet”-ban Szilágyi még mindig a távolságtartás {—leértékelés) szándékával közelít a krisztusi példához: „Nem Megváltót kerestünk — ilyen akad elég, s ha maga nem talmi is: a célja mindenképpen! —, mert Megtartóra van szükségünk, jobban, mint bármikor. Megtartóra, ki mint az anyanyelv, lelkűnkből lelkedzőn jelent múlt — jelen — eljövendő végtelent, s megismerésünk bűnös útján rendet teremt.” A „Felezőidé”-tői kezdődően megváltozik a költő viszonya a Krisztus-képhez. Ügy érzi, ,lényegi hasonlóság van kettejük között. Krisztus sorsában-szenvedésében a saját sorsát szemlélheti, de igaz ez másképpen is: Egy küzdelmekkel és 'fájdalmakkal teli élet után már jobban átérzi és megérti Krisztus szenvedését is. (Némiképp emlékeztet ez az átváltozás Adyra is, — „Krisztus-kereszt az erdőn” sitb.). A .költő és Krisztus ilyen találkozása már korábban is megtörtént: A már idézett „golgota előtt” szókapcsolat a bibliai analógiával határozta meg a költő lélek- állapoitáit. A „Kyrie” egész felépítése e párhuzamon alapszik: „Mint Krisztus, midőn megszületett, a nem sejtett feszületet bömbölve már mint csecsemő — sírok befelé — engem, ő, a cserbenhagyó, hűtelen — hisz nem vagyok bűntelen — eléget — éget szüntelen; ó, mennyi, mennyi bűn terem egünk, lelkünk, szívünk alatt — hogy fiaimnak is marad s unokáink fiainak. Fárasztó volt a mai nap. S most sírom a feszületet — egy hosszú, sejtetlen tusa bömbölő kicsi Krisztusa, — akkor, midőn megszületett.” 67
