Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 8. szám - Radnóti Sándor: Megalázottak és megszomorítottak (Krasznahorkai László Sátántangó című regényéről és irodalmi környezetéről)

Ha ezek között az emberek között szociológiai életmódvizsgálatot csinálnának, a regény alapján a legtöbb rovatot ki lehetne tölteni. (Ugyanígy: meg lehetne rajzolni a telepnek és környékének térképét is.) Pontosan ismerjük nyomorúságos materiális létalapjukat. A három férjnek és Futakiinak birkanevelési szerződése van egy gazdasággal; Schmidt és Kráner éppen most hozza meg nyolchónapi munkájuk bérét. Kránemé a doktorról gondoskodik, aki viszont anyai örökségét éli föl. Az iskolaigazgató valamifajta kultúrosi tisztséget tölt be, vetítéseket rendez. Horgasé'kat a tanya tartja el, s Horgosaié elszedi lányai keresményét is. A kocsmáros hagymatermesztéssel szerezte a pénzt a kocsma megvásárlásához. Rajta és a doktoron kívül mindenki a létminimum környékén él itt. Ismerjük a telep viszonylag egynemű mik- rotársadalmát, melyből felülről a lecsúszott, különc doktor, alulról — főképp az asszonyok szemében — a megvetett Horgos család különül el. Kitölthető volna a lakásról, komfortszintről szóló rublika (semmilyen komfort nincs, minden pusztul, roskadozik), a táplálkozási szokásoké (szegényes, egyhangú), a „foglalkozási mobilitásé” (ha van, lefele irányul), a kulturális fogyasztásé (nagy ritkán mozi, ha van pénz, a kocsma, olvasni osak az iskolaigazgató olvas — a Fülest —, Halicsné — a Bibliáit —, és a doktor — rendszertelenül és találomra vásárolt régi külföldi magazinokat, népszerűsítő tudományos műveket). És a ki nem tölthető rovatok is informatívak, mert azok nagy része olyan tevékenységkörökre, életviszonyokra vonatkozik, melyek ebben a kilátástalan világban egyáltalán nem ismeretesek.

Ez a szociológiai pontosság és gazdagság nem dökumentarizmus. A regény szociológiai mikroreal izmusa, amiképpen pszichológiai mikrorealizmusa is elrejtett, késleltetett, hátravetett, lassan kibontakozó: gyakran osak mintegy mellékesen megvilágosodó. Ez is a régi nagy epikusokra emlékeztet. Krasznahonkai idegenkedik a tényközléstől, a tényleírással szemben a történetelbeszélést részesíti előnyben. Például csak fokozatosan válik az olvasó által ismert ténnyé, hogy az egyik mellékszereplő, Kerekes, a tanyás, világtalan. Súlyos egyéniség, éles megfigyelő, aki sok mindent „lát” („Ne mutogass, mákfejű!”, „A százasomat is vedd föl!”), a megértés már csak ezért is késleltetett. A környezet magatartása az, ami bizonytalanságot kelt (miért néz cinkosan össze a kocsmáros Haliccsal, s miért ijed meg, hogy Kerekes látta obszeén mozdulatát, miért bizakodik Halics abban, hogy a tanyás nem veszi észre, hogy lehullajtott egy papírpénzt?), de ezek a mozzanatok olyan sejtelmesen olvadnak bele a regény anyagába, hogy az olvasót nem a racionális magyarázat felé hajtják előre, hanem inkább borzongató, kísérteties, lidérces légkört teremtenek. A fantasztikum és csoda atmoszférájában mozog a történet, noha — másutt és később feltárulva, mint ahol racionálisan várnák — minden emberi történésnek racionális oka és helye van. Az a csoda, amivel kezdődik a regény, hogy Futaki harangzúgásra ébred, noha közel s távol nam tudni harangról, csak az utolsó oldalakon nyeri el a maga racionális magyarázatát (és ugyanakkor szimbolikus értelmét).

Ha most leírom a regény történetét, akkor a fentiek értelmében tisztában kell lennünk azzal, hogy ez a vállalkozás a széppróza értekező prózában való összefoglalásának általános lehetetlenségénél is lehetetlenebb. Az elbeszélés itt nemcsak ösz- szehasonlíthatatlanul több a történet ténysorozattá való lefordításánál, hanem hatalmas és minden ízében művészileg átgondolt ritardandója azt szolgálja, hogy tény- összefüggéssé rendeződése, ténysorozatként való összeállása, majdhogynem azt mondanám, lelepleződése (mely végül is e regény ritka harmonikus biztonságának záloga) ne akadályozza a fantasztikus hatást. Előrehaladva itt minden fantasztikus, szorongató, csodaváró, nagyszabásúan szánalmas, s csak vissza tekintve reális, rész- vétkeltően szánalmas. Erre a kétszólamúságra épül a regény, s ez ad fantasztikus és realizmus régi problémájára súlyos, eredeti megoldást. Az alábbi pontot ezért úgy kell olvasni, mint a librettó összefoglalását az operai műsorfüzetben.

3. A bért hozó férfiak összeesküsznek, hogy ellopják a pénzt, és feleségükkel együtt elmenekülnek. Futaki, aki majdhogynem maga lepleződik le Schmidtné ágyában, leleplezi Scbmidtet, és fél szívvel maga is részt vesz az összeesküvésben. Ám a ter755