Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 1. szám - SZILÁGYI DOMOKOS EMLÉKÉRE - Kapiller Ferenc: "...éjjeliőr egy tört-ezüst-koron" (tanulmány)
jellegzetes hangvételért. Szilágya az álszent és értéktelen világot le leplező 'komikum számtalan árnyalatát és fogását ismeri: a minden emelkedett, „költőd” stílből kizökkenő (olykor durva) közbeszéd-fordulatoktól a szavaikat kifacsaró, rím- és szójátékokba b ony olódó -fo g ó.zkodó, virtuóz nyelvi leleményekig. Lényegük a mindent — önmagát is — újra és újra megkérdőjelező, szarkasztikusam szeretetteljes öngúny, amely a költő létproblémájától kapja (hatásfokát: a játék vérre megy.” Ha a kapcsolatteremtés aktusát — alkotó és befogadó viszonyát — vizsgáljuk a műben, közelebbről a játék mozzanatában, azt látjuk, bogy nem egyenrangú: nem ugyanolyan tartalmú ez a kapcsodat a két fél részéről. Szilágyi az, aki játszik, alakítja saját „anyagát”, s költészetével „játszatja”: irányítja a befogadót, ha az — Norwid szavaival szólva — hajlandó „maggyújtani a gyertyát”, hogy a költői szó homályát eloszlassa. „Én játszom ugyan, de ti vegyetek komolyan.” (Nyár) A költő azonban sosem tudhatja, hogy vajon a magok termékeny vagy terméketlen talajba hullanak-e. (Igaz, sokáig nem jelentkezik problémaként ez a kérdés.) A költő és befogadó viszonyában megismétlődik (Esti Kornél és a bulgár kalauz szituációja. Esti részéről — tudva és játlsszva! — csak látszat-kapcsodat van, a kalauz felől igazi. Persze, Szilágyánál nem ilyen egyszerű, egyértelmű jelenségről van szó. Sokkal összetettebb ez a problémakör: „kacagni, míg a kacagás titokban zokogni tanul! játszani — s a játék titokban holt-súlyossá komolyodik: megrendeltként szabadnák lenni a legutolsó hangjegyig” (Mozart) Vagy máshol — egy önértéfeelő '(-értákitelenítő) versében ezt írja: „... e rángatózás minden örömöd: / ripacskodni ország-világ előtt; (...) örökké az maradsz te csak: bohóc.” (Maszek ballada) Ez a fajta magatartás akkor válik kérdésessé, amikor a költészet értelmét, tett voltát kérjük számon. Ez ugyanis az élő 'befogadó függvénye (is), s ha ennék értékelése negatív, azaz nem hajlandó játszani a maga szerepét, s így nem lesz a költői aktus része, akkor ezzel a költőt is megfosztja szerepétől. A költőnek újra „föl kell ajánlania” magát és költészetét, s újra bizonyítania (kell közösségével való azonosságát : „s miért nem nyugtattok meg, hisz ti, mégiscsak ti, ti vagytok én.” (Vád) Figyelmet érdemel, amit (Egyed Péter ír — e két sor -kapcsán — a nyelvi jelekben kifejeződő összefüggésről: „Az együvétartozás dialektikáját e sorokban olyan nyelvi eszközökkel fejezte ki a költő, amelyeknek (belső természete: éppen a csak egymással való viszonylataikban lehetséges meghatározhatóságuk, ugyanis, amint a szemiotikái kutatás kiderítette, többek között a személyes névmások — így az én és a ti is — deikitilkus kifejezések, ami azt jeleníti, hogy azok a tényék, amelyekre vonatkoznak, csak a beszélőhöz való viszonyuk által határozhatók meg. Tehát te nél64
