Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 7. szám - Endrődi Szabó Ernő: Az elrabolt idő nyomában (Egyed Péter: Előzés hajtűkanyarban)

ENDRÖDI SZABÓ ERNŐ

Az elrabolt idő nyomában

Korunk politikai divatjai között az „Erdély-szindróma” alighanem vezető helyet foglal el. Mindennek, ami „odaáti”, megnőtt az ázsiója. Divatja van erdélyi íróknak és irodalomnak, s mint mindennek, .ami divattá válik, ennek is vannak jó és rossz oldalai. Előnye, hogy végre a köztudatban is helyére kerül az „ötágú síp” fogalma; az egyetemes magyar irodalomból sokáig és méltatlanul kiszorított értékek új honfoglalása megy végbe. Társul persze a negatívum is: az „odaátiság” varázsától meg- fónyesül a fénytelen, s az igazi értékbefogadás mellett (előtt? mögött?) ott lohol a felszínes szenzációhajhászás is. Szaftos politikai egzotikumot szimatoló, Erdélyért („Erdélyünkért”) sötét bosszút esküvő búsmagyarok sora hull átokidéző révületbe valamely „izgalmas” és fölháborító aktualitás fölfedeztén. Mérhetetlen ostobaság és szűklátókörűség kell ahhoz, hogy ugyanannak a boltnak egyik pultjánál (bejvásárolva szidjuk a másik pult mögött álló eladót, mondván áruja mily hitvány. (Bár igaz: a „cégt” jelzés ma már nincs divatban.) S mit tehet e — bizonyos értelemben véve — cirkuszi mechanizmus működése ellen a magára valamennyit is ladó „odaáti” szerző? Legfeljebb annyit: jót és még jobbat ír, bízva abban, hogy a műve a felszínesség számára befogadhatatlan iesz.

Így azután — példánk egy más vetületét idézve — nem valószínű, hogy Egyed Péter regényének megszerzéséért a kultúrsznobéria hadai tülekedve állnának sort könyvesboltjainkban. Az ok egyszerre érthető és érthetetlen. Érthetetlen, hogy a szerzőnek miért csak harmadik önálló kötete került magyarországi forgalomba. (Esz- széi A szenvedés kritikája, verseskönyve Búcsúkoncert címen évekkel ezelőtt jelentek meg. Szerzőként szerepel a Modell és valóság című tanulmánygyűjteményben s jónéhány antológiában is.) Az irodalmárokon kívül, az úgynevezett széles olvasóközönség körében így aligha cseng ismerősen az immár többkönyves auktor neve. Ugyanakkor az is érthető, ha a rejtett vagy kevésbé rejtett odamondogatást, kuruc- kodó oppozíciót kereső búsmagyar fanyalogva tolja félre kötetét. Hisz ő nem irodalmat, hanem „ideáti” lihegésre okot adó passzusokat keres. Márpedig ez a könyv, az Előzés hajtűkanyarban, színtiszta irodalom, tétje nem a „beolvasás”, hanem maga a szó, a beszéd, oppozíciója maga a lét.

Egyed más munkái is tanúsítják a kísérletezés iránti fogékonyságát. E jegyben növesztette egységes szerkezetté, egyetlen önálló poémává versei sorát, amikor egy zenei esemény parabolájára fűzve rendezte kötetbe azokat. Regénye sem mond le a kísérlet nyújtotta lehetőségekről.

A realista technikák hanyatlása, az úgynevezett közérdekű témák ínsége, az ideológiáktól való irtózás törvényszerűen maga után vonja a regény funkciójának radikális átértelmezését. Nem elegendő immár a tér és idő manipulálásának lehetősége, a támadás — a maga csendes módján — az elfogad(tat)ott valóságkép ellen irányul. így jónéhány eddig érvényes (elméleti és kritikai) kategória eltűnik vagy illékony árnyalatokká oldódik, egyik-másik — min't Egyed esetében a szimbolizmus — mű-totalitássá nő. Miközben a modern regény hagyományos ismérveként — ilyen vagy olyan értelmezésben — még mindig a társadalomtól elidegenedő egyén ábrázolását fogadjuk el, azonközben maga a társadalom is elidegenedik önmagától. Más szóval ez azt jelenti, hogy tömegméretű megbasonlásokat láthatunk, miután a társadalomról szóló rendszerszerű és szigorú elméletek — amelyek mindenképpen csak részelméletek — összeomlófélben vannak, s nem mutatkoznak a helyükbe ál652