Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 7. szám - Kiss Ferenc: A homo aestheticus és a korfeladatok (tanulmány)

ga mesterségének határai között: a nyelv tisztaságát, erejét védelmezve dolgozott a közösségért, melynek nyelvét az emberhez méltó lét zálogaként tisztelte. A költő, akinek verseiben a pillanat káprázatát a legelső Halotti beszédig feszítette a veretes nyelv, nagyon is tudta, hogy ez a folytonosság sziget a nihil tengerében is, a nembe- liség megvalósulásának egyetlen esélye: „Beletörődöm abba, hogy megsemmisülök. De nem tudom elfogadni, hogy szellemiségemnek legalább az a töredéke ne maradjon utánam, melyet valaha átitattam lelkemmel, s hogy miután lélekzetem mindörökre elakad, legalább azok a szavak ne lebegjenek a sírom fölött, melyeket egykor a leheletemmel mozgattam, az anyanyelvem, a legközelebbi testvérem beszéde, mely minden elmúláson túl is olyan, mint a családi folytonosság dallama. Ügy érzem, hogy az élet e nyelvi túlvilág nélkül aljasan állati volna, s a halál még vigasztalanabb, sötétebb.”

S végül hadd emlékeztessek még az értékekkel való kapcsolat legtermékenyebb ihletére; az élethez való hűség, a létezés élményének, hatalmának, szenzációjának páratlan szépségű megnyilatkozásaira: a Hajnali részegségre s a Szeptemberi áhítatra. Gondolatai arról, hogy nem a tett, nem a harc, hanem a létezés a legnagyobb ajándék, melyben az ember részesülhet, e versek magasrendű áhítata felől érthetők meg, s az öncélúságot kifejező virághasonlat is ilyen összefüggésben nyerheti el értelmét.

Ahogy végül Seneca is belátja, növényi módon, a társadalomtól függetlenül létezni — ez nem lehetséges, nagyon jól tudta Kosztolányi is, s az értékekhez való viszonyában annyiban volt növényi, hogy a kor nagy témáit mindig az elemi élményekből, lényének természeti, gyermeki, fiúi, apai és férfi-érzéseiből merítette, magánjellegű kapcsolataiból, de ettől nem lett alacsonyabb az így képződött művek ege, csak világuk lett bensőségesebb.

Egy filozófiailag rendezettebb észjárás ebből a nagyon vázlatos emlékeztetőből nyomban felrajzolhatná az értékek olyan rendszerét, melyben majdnem minden polc rakott. Az ámulat, melyet egy narancsszínű felhő látványa ébreszt, a kávé és a méz jóízének öröme, a nyugalom élvezete — s aztán a kétség, italán bűn ez az idill? Hiszen annyian vannak, akik... — Nem folytatom, mert egy rendszeresebb elme már ennyiből is fölismerné, hogy a szenzuális vagy hasznossági értékek fokozataitól az erkölcsi értékek változatain át a vallásos értékekig itt minden szférával szoros a kötés, s a hierarchia is magas igényű szellemre vall. Vallási értékről természetesen csak a régi (sprangeri, scheleri) értékrendek szóhasználata miatt beszélek, de a szabadságra gondolok, az annak sérelmeit nem szűnő éberséggel fölpanaszló versekre, s azokra az áhítatokra, káprázatofcra, melyekben a lét terhe okozta nyomás, a kivetettség szorongása feloldódik. S hogy ezek az áhítatok is jobbára valamilyen szenzuális ihletből emelkednek filozofikus magasságokig, ez nem az értékrend gyengeségét, hanem a világkép szervességét, mobilitását bizonyítja.

Egy gondolkodás szerkezetének vizsgálatában — azt hiszem — sohasem abból kell kiindulni, hogy mennyiben felel meg a sajátunknak, hanem abból, hogy milyen a belső logikája, s az embert, esetünkben Kosztolányit, az írót mire képesíti. Ilyen közelítéssel arra a belátásra jutunk, hogy ami az ő remekműveihez kellett, semmiről sem hitte, hogy nincsen.

Mi marad ezek után Kosztolányi nihilizmusából? Mert valami azért marad. Annyi bizonyosan, hogy nem hitt a túlvilágban, nem hitt a gondviselésben, nem hitt a világ jóirányú alakításának intézményes formáiban sem. Ezek a kétségek is változtak idők során, el is szigetelhették az emberhez méltó cselekvés bizonyos, lehetőségeitől, de az értékek rendszerével való termékeny viszonyát nem rombolták le. S a homo aestheticus megítélése szempontjából ez a fontos. Az értéktudat ép működése képesítette arra, hogy egy haszonelvű, elgépiesedő és rideggé váló világban az élet és az ember nagy érdekeit érvényesíthette. S ez a képesség a nihil uralkodó tartalmát, a semmibe vetettség tudatát is termékenyen generálhatta. Annak felismerésére késztette, hogy elmerülni a vásári tülekedésben üzletnek is rossz, mikor „az égben minden este bál van”. A létezés e csillagközi mértéke és az értékek645