Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 7. szám - Alexa Károly: Dezső Kosztolányi (esszé)
ALEXA KÁROLY Dezső Kosztolányi Ünneprontás-e így írni le a nevét annak, akit most, 1985-ben születése centenáriumán oly gyakran emlegetünk, természetesen a magyar névrögzítés szabályai szerint, Kosztolányi Dezsőként; itt — Rajka és Biharkeresztes (vagy legyünk derűlátóbbak? Bratislava és Sfintu Gheorghe) között? S ha igen, van-e olyan ünnepe a magyar olvasónak, amelybe „ez” a bizonyos „kenyérmorzsa” — amely a régi szólás szerint egy hordó mézet is képes megsavanyítani — belé ne hullanék? örök fájdalmunk, nosztalgiánk, hogy Arany Jánosunkban egy János Aranyt, Adynkban egy Endre Adyt nem tisztelhetünk. De még afelől is erős kétségünk lehet, hogy él-e — így: jelen időben — egy Sándor Petőfi vagy egy Móricz Jókai, mondjuk egy Slowacki Ádám vagy egy Sienkiewicz Henrik mellett a „világirodalmi köztudatban”. Több mint egy évszázada fel-fellángol a vita (a legutóbbi talán egy évtizeddel ezelőtt), hogy mit is tehetnénk mi irodalmunk — legyen erős a szó — kolportálása érdekében. Ha már az érték önerőből nem érvényesülhet, s különösen nem a mai világban, ahol a publicitás, a tömegkommunikáció már nem eszköz, hanem hatalom. S ha a tűnődő viták ötletsorainak csak egy töredéke változott volna tervvé, majd cselekvéssé, ma már nemcsak a Nero, hanem a Bloody Poet írójára, nemcsak a Boldog, szomorú dal, hanem a Happy, Sad Song költőjére is emlékezhetnénk. (És tegyük ehhez még hozzá azt is, hogy Kosztolányi egyike volt azon keveseknek a magyar klasszikusok között, akinek neve és művei előtt az utat sem kellett volna törni oly nagyon. Kevés ismertebb és elismertebb írónk volt — a maga életidejében — nála.) Mulasztásainkat hosszan sorolhatnánk, de ez nem egy „könyvismertetésnek”, hanem egy monográfia-méretű „bizalmas jelentésnek” lenne a témája. Közülük azonban egyre — aktualitása miatt is — utalni kell. Figyelmetlenségünk sehol sem oly vádló, pusztító és erkölcstelen, mint ott és akkor, ahol és amikor már megszületett értékeket, önkéntes és áldozatos közvetítő gesztusokat kellene számon tartanunk. Alig-alig van nyoma a magyar sajtóban, sőt az úgynevezett „szakmai” köztudatban sem annak, ha valahol Nyugat-Európában vagy Skandináviában, az amerikai kontinenseken vagy bárhol másutt a világban megjelenik egy-egy magyar antológia, egy-egy regény fordítás, egy-egy írói életrajz. Az ajándékot — ha nem is szánják ajándéknak — ildomos legalább elfogadni és megköszönni. Fogadjuk tehát jó érzéssel ezt a véletlenül idesodródott angol nyelvű könyvet, amely harmadfélszáz lapon ismerteti, elemzi és minősíti Kosztolányi életművét. A könyv a Müncheni Egyetem Finn-Ugor Intézetének kiadványaként jelent meg, még 1983-ban, a C sorozat 15. darabjaként. (Hányán ismerik nálunk ezt az intézményt és ezt a — főleg történelmi és nyelvészeti érdekű — kiadványsorozatot, akár nyelvészeink és történészeink közül)? A kötet szerzői Dalma Hunyadi Brumauer és Stephen Brunauer, Amerikában élő házaspár. 638
