Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 7. szám - Kerék Imre: Három Van Gogh-képre (versek)
És mégis, itt valószínűtlen, ünnepi fény ömlik el a tárgyakon, s hangszerekként fölcsendülő színek: halványzöld, lila, citromsárga, piros, kék boldog eufóriája és meghitt nyugalom. Mintha vendégei lennénk valakinek, ki láthatatlan, mégis jelenvalóan jár-kel közénk vegyülve, vizet önt a pohárba, leül, pipára gyújt. S mint bútorai: ragyog ő is időtlen-árny éktalanul. ÖNARCKÉP PIPÁVAL Fülsebe lüktetőén sajog a gyolcs- kötés alatt még. Szemében halálos keserűség. Vérvörösen ragyog a háttér (illőn a tragédiához). Sápadtan derengő pergamenarca akárha lakatlan holdbéli táj, ráncaiban a megváltás kudarca. Nem az éles penge: ez, ami fáj, a magány, a végső számkivetettség. — S mégis: konok, teremtő akarat szervezi itt áttetsző-tiszta renddé a téboly-gyűrte, dúlt vonásokat, már-már emberentúli fegyelem, s szikrányi hit, hogy nem reménytelen.
