Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 1. szám - SZILÁGYI DOMOKOS EMLÉKÉRE - Cs. Gyímesi Éva: Egy létszimbólum színe és visszája (tanulmány)

sek ellenére vállalt tudatos értékteremtéssé emberiedül. Az Erdélyi Helikon hasábjain először egy csehszlovákiai író, Sziklay Ferenc, írja le: „A magyar sors általában tragikus, mint minden idegen nemzetek közé ágyazott kis nemzeté, s ebben a tragikus helyzetben csak a szellemi értékek igazgyöngye, mely fájdalom által születik, biztosíthatja a megnyugtató katarzist, a szenvedések árán szerzett életjogot”7. Nem sokkal ezután Szentinmai Jenő folyamodik ehhez a metaforához: „Mégis azt mondom, hogy száz év múlva ez látszik majd Erdély sok szép korszaka közit a legszebbnek, a legtermékenyebbnek. A kagyló kínjai ezek, számba kell vennünk őket, hogy vannak ilyen kínjaink, hogy a medicinát is megtaláljuk majd rá, mely megsegít, hogy kiizzadhassuk magunkból az eredmények igazgyöngyét”8. iE .passzusokban a helyzettudart tragikumát az 'értékteremtő helytállás vállalásának pátosza ellensúlyozza, a szenvedést az igazgyöngy-szimbólum asztétizálja át. Az áldozaitvál- laló 'kisebbség aipoteózisa jut (kifejezésre abban, ahogyan a kagyló önvédelmének „kínja” a ritka teljesítmény auráját ölti magára.

Ez a „gyöngylkagyló-szinidráma”9 igen közel áll a vallás szenvedéskultuszához, nem csoda hát, hogy egyesek a lélek gazdagságát fokozó, nemesítő ajándékként élik át. László Dezső írja A kisebbségi élet ajándékaiban: „Csodálatos kegyelme volt az Istennek, hogy a kisebbségi egyházak vezetőinek mindjárt az összeomlás után azt a látást adta, hogy lelkiekben ákar nem kárpótolni, hanem tetézetten megajándékozni”10. Ennek a keresztény erködcsiségnek a szemszögéből tehát a kagyló „fájdalma” — örömforrás: „Ez a kisebbségi sors ránk jött, benne élünk, miért haljunk meg alatta, máért lássuk csak elnyeléssel fenyegető rémeit, mikor élietmegtartó ajándékai is vannak. Legyünk bolondok és ne fogadjuk el az élet 'kárpótlásait, amelyekkel életünk sok fájó sebére akar orvosságot adni? Miért ne lássunk ott is életet, ahol imás csak halálszagot érez? A sokat szenvedett kisebbségi magyarság megérdemli, hogy felfedezze azokat az igazgyöngyöket, amelyeket fájdalmaktól marcangolt kagyló teste termelt ki minden magyarnak és az egész világnak örömére”11. Nem meglepő, hogy Dsida Jenő is magáévá kíván tenni egy Makkai idézett jelszavával egybehangzó élethivatást („Jöjj, szent gyalázat, gyógyító alázat, / (belül munkáló küzdelem: egész / kicsiny téglákból rakni föl a házat!”), s (hogy maga is ajándékként üdvözli a (kisebbségi létet: „Akárki adta, ón a sós torok / vad szomjéval köszönöm ezt a sorsot, / csattogó, (kegyetlen ostorok / kínját, a bont ígérő csorba korsót, mélyből .epét és ürmöt kóstolok, / a nagy intést, a félig kész koporsót, / a csipkebokrot, mely a közönyös / s iramon virágzott. Százszor köszönöm” (Tükör előtt).

„Romon virág”. IE szimbólum Reményi'ket idézi, s nem véletlenül. Az Ahogy lehet jegyében „.kínszenvedést virágzó élet” programját ő fogalmazza és testesíti meg a korabeli .olvasók számára. Stílusos tehát a kagyló-motívum Wass Albert Re- mónyik-nekrológjában is: „a szellem búvárruhájában imélyhe merültél igazgyöngyöt keresni. így fűztél koszorút, cél és reménység gyöngyfényű koszorúját véresre vert nemzeted homlokára, hogy fejét a csüggedés és megaláztatás ónéiban is büszkén tarthassa mindig”12.

Ez az olykor dagállyá is oldódó közhely a két világháború közötti irodalmi köztudatban az úgynevezett „(kisebbségi humánum” tartalmának, a helytállásnak, az önfeláldozásnak egyik szimbóluma. Rokon azokkal az etikai jelképekkel, amelyeket az akkori transzilván szellemű irodalom, különösen Tompa László költészete állít életeszményként a romániai magyarság elé.13 A kisebbségi sors ennek az eszménynek a jegyében lesz az értelmiség legjava számára „lengésből — küldetés”11. E jelképeket övező pátoszt nemigen zavarja meg az értékteremtés súlyos árát mérlegelő kétely. A repatriált Makkai Nem lehet icíímű cikke, amelyben saját addigi tanításait megtagadva a kisebbségi lét emberhez méltatlan, abszurd voltát fejtegeti15, csak 'megerősíti a ragaszkodást az áldozatvállalás éthoszához, és ennek értékfeszültségét most fel is fokozza a „nem lehet, de ahogy lehet” tudatosított pa- radoxona10. Egy-kót jel azonban arra mutat, hogy a gyöngykagylósorssal jelképezett életeszmény kezdi elveszteni a vonzerejét. A hősikor egyik ilagtevékenyebfo mun50