Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 6. szám - Pósfai János: Szigetlakók álma - Körkép a burgenlandi magyarokról

tízezer kötetes magyar könyvtár, dr. Separ Károly és még néhány lelkes ember Alsóőrben gyűjtötte egybe a környék helytörténeti emlékeit. Az idősebbek itt ma is jóformán csak magyarul cserélnek szót, s nem titkolják, hogy ők bizony álmodni is csak magyarul szoktak. De itt hangzott el az a szívbemankoló megjegyzés is — és nem véletlenül a tanítók szájából — hogy sajnos az ifjabb nemzedék magyar tudása viszont siralmas, hibátlanul egyikük sem beszéli már a nyelvünket. Egymásközt is inkább csak németül társalognak, érintkeznek. Pedig ebben a falucskában jócskán találni olyanokat, akik lelkesülnek és tesznek is a magyar ügyért. Közülük is., kiemelném dr. Galambos Ferenc Ireneusz helybeli plébánost, aki szinte megszálló'tíja ennek. Ottjártunkor rendkívül kellemes meglepetésben volt részünk. Felmérni mém tudom, nem is érdeklődtem utána, vajon mekkora erőfeszítésébe kerülhetett, amikor egybegyűjtötte azokat a kint élő magyarokat és magyarügy-pártiakat, akik délutánra benépesítették a nemrég épült gyönyörű parókia fogadószobáját. Sokan és nagyon lelkesek voltak. Itt, ezen a találkozón fogalmazódott meg néhány olyan kérés, amely a falunak és a környéknek szól. Olyanok, hogy a szülők küldjék szívesebben gyermekeiket a kórusba, a színjátszócsoportba, a zenekar próbáira; hozzanak egy kis áldozatot, ha kell szereplésükért. A könyvtárat tekintsék a falu kulturális központjának; a család minden tagja váljon könyvolvasóvá, vegyen részt a magyar nyelvű előadásokon. Olvassák és adják kézről kézre a .magyar nyelvű folyóiratokat; a német ajkú feleségek és férjek számára szervezett ingyenes magyar nyelvtanfolyamot igényeljék minél többen, s vegyenek részt a magyar nyelvű érdeklődők számára tervezett helyesírási és fogalmazási tanfolyamon, amelyen levélírásra, jegyzőkönyvek készítésére, köszöntők megszövegezésére tanítják mag őket. A magyar irodalom gyöngyszemei címmel vasárnap délutánonként vers-, novella- és regényrészlet felolvasó órákra és kultúrtörténeti előadássorozatra invitálják a lakókat. A fiatalok számára olvasótábort, nyelvi tanfolyamot tervez a kultúrközösség, s arra kér mindenkit, hogy az „alsóőri otthont” — szerényen így nevezik gazdag helytörténeti gyűjteményüket — látogassák minél többen. Néhány magyarországi tájház mintájára szeretnék azt élőbbé tenni.

Álmok ezek, vagy valós igények? Nem kell, nem is szabad ezen tűnődni. Számomra nemcsak rokonszenves, de egyenesen megható volt mindaz az igyekezet, amit többszöri találkozásaink alkalmával tapasztaltam. A parókián összegyűlt lelkes társaság — volt köztük több olyan, aki magyarul nem is tudott, s olyan is, aki e találkozót arra is felhasználta, hogy provokatív kérdéseket tett fel több éve illegálisan elhagyott hazájáról — egy része, de azt hiszem inkább a többség arra szövetkezett, hogy apostodkodjék az itt élő magyarságért. S ami ugyancsak szívmelegítő, hogy a korosabbak mellé felzárkózik az ifjabb korosztály is, főleg az értelmiség köréből. Vitázva, néha hangosabban, de mindenképpen a realitásokhoz kötődve, vállalják a kisebbségi csoport képviseletét. Végső soron rajtuk múlik a szigetlakők sorsa, a megmaradás és túlélés lehetősége, s hogy az ezeréves múltjukat át tudják-e menteni a jövőbe.

551