Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 6. szám - Pósfai János: Szigetlakók álma - Körkép a burgenlandi magyarokról
PÓSFAI JÁNOS Szigetlakok álma KÖRKÉP A BURGENLANDI MAGYAROKRÓL A burgenlandi magyarokról szóló írások ma kevésbé hatnak a szenzáció erejével úgy, mint néhány évvel ezelőtt. Akkoriban sorra jelentek meg a felfedező riportok, a televízió is bemutatta azt a kis nyelvi szigetet, amely évszázadok óta állja a hullámverést; az itt élő maroknyi magyarság újra meg újra életre kapva bizonyítani akarja létét, a továbbéléshez való jogát. Ma viszont sokkal nagyobb szükség van az írásra, amikor már nem felfedezni akarjuk őket, hanem igenis melléjük akarunk állni, .mert oda kell állnunk, mivel vállalkozásukhoz nem elég az eltökéltség; támogatóra, segítőre van szükségük. S ez ,a támogatás több kell legyen az anyaország kötelességszerű magatartásánál; az elvi kiállás nem helyettesítheti a konkrét segítséget. „Nekünk már az is nagy dolog, ha Magyarországról ellátogat hozzánk egy országos, tekintélyes vezető, mondjuk egy miniszter, vagy a Magyarok Világ- szövetsége főtitkára” — fogalmazta meg Szeberényi Lajos, a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület alelnöke a Vas megyei tanács elnökénél tett látogatásuk alkalmával. De természetesen ő sem úgy gondolta, hogy ezzel minden vágyuk teljesül. Egy sajátságos nemzetiségi életet élő, különös sorsot viselő népcsoport felszámolódásáról, vagy továbbéléséről van itt szó. A hamleti kérdés jogos, mert úgy tűnik; a huszonnegyedik órában mozdult meg valami; a huszonnegyedik órában kon- dította meg néhány burgenlandi magyar a vészharangot. Nem indokolatlanul használom ezeket a kifejezéseket, és nem ,a hatás kedvéért keltek drámai hangulatot ezzel a bevezetővel. A helyzet ma az, hogy a hajdani nyugatmagyarországi őrség, vagy a másik szóhasználattal élve: őrvidék magyarsága, mely ezer éven át megőrizte nyelvét, kultúráját — felszívódik, szétszóródik a nagyvilágban, ha csak nem történik valami csoda. Erre azonban hiába vár akárki, mert csodák nincsenek. Az asszimiláció, gyanítom, hogy inkább természetes asszimilációt kell írnom, a történelem folyamán soha nem volt olyan erős, mint napjainkban. Annak ellenére, hogy ugyanakkor soha nem volt olyan nagymérvű a megmaradásért való küzdelem, mint az utóbbi időben. A Magyar Hírlap képes mellékletének egyik tavalyi számából idézek: „A legújabb történelem alaposan átformálta a lakosság rétegzését. Burgenlandban jelenleg mintegy 6 ezer magyar ajkú osztrák állampolgár él, öt kisebb településen. Ezek: Oberwart (Felsőőr), Unterwart (Alsóőr), Oberpullendorf (Felsőpulya), Oberschützen (Felsőlövő) és Siget In der Wart (Örisziget). A munkaképes lakosság szívesen vállal munkát Grazban, vagy Bécsben. Az ingázók száma körülbelül akkora, mint nálunk Szabolcs-Szatmár megyében. Sokáig lenézett, mellőzött volt ez a tartomány. A kényes bécsi polgárok csak elmaradott vidéknek nevezték Burgenlandot és sült parasztoknak az idevalósiakat. Kétségtelen: a tartomány ma sem dicsekedhet nagy létszámú értelmiséggel, s ez az itt élő magyar népcsoportra is vonatkozik ...” Néhány év óta többször volt alkalmam bejárni Burganland magyarok lakta vidékeit, falvait. Szót váltottam a nemzetiségi csoport hivatalos képviselőivel, vitatkoztam olyan magyarral is, aki szemben áll velük, és nem tartja autentikusnak őket a burgenlandi magyarság ügyének intézésében. Találkoztam olyan családdal, ahol az anya horvát, az apa magyar származású. Magyarul ritkán beszélnek, a gyerekek egyáltalán nem. A szülők a teljes beolvadást tartják az egyetlen járható útnak, kö543
