Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 6. szám - Szemelvények Gaál Károly gyűjtéséből

ezek a kisasszonyok meg ojjan rohamosan öntöszték vizze, hogy nem birt lé- tesűni, nem birt füstűni. Szóvá, a Jánosnak ez is segiccség vót. De sértéseket kapott. Dehát ű mitsem törődött a sértésekkel ű hüségessen dógozott. Hát aztán mikor a legutolsó fejit levágta, akkor a sárkány mérgibe a farkáva ojjant vágott a kastéj föllű, hogy tizenkét kémény vót, de az mind lehullott róla. A kastéjrú. A farkáva ojjant vágott.

Ja, mindegy. Akkor má ki vót, ki vót merűve a Lófi János, de meg örűt is. Akkor asztán azokbú is a fejekbű kiszette mind a nyelveket, belerakta a táskába. Akkor asztán a kisasszonyok karúták és behitták egy szobába, hogy mast mit parancsul ebidet vagy mindenfílle ital vót ottan ugye. Hogy amit akar, csak mongya meg, mer van itt minden. Hát asztán természetesen ugye, hogy mit ebédesztek, mit se, én ászt nem tudom, asztan a zebéd alatt be- szégettek. Akkor kérdeszte a János, hogy hogyan kerűtek ők ide.

ök, aszongya, itten melegebb fődön, aszongya, a vörös királynak a lányaji. És egy nyári este, aszongya, künt a rózsáskertbe, aszongya, sétátak és jöttek ezek a sárkányok és őket fölkapták és elhoszták őket ide. És azután többet nem birtak szabadúni. Ja, hát ekkor ez így van.

„Ja, hát akkor mastan el fogunk menni vissza, ha lehet.”

„Jaj, de nagyon szeretnénk mink ászt.”

Ja, de mind a három szeretett vóna felesége lenni. Ja, de hát ászt nem lehet ugye? Hát asztán jó, aszongya, hát akkor mastan szeggyék magukat össze és emegyünk a Pilikán madárhoz, mekkérem, talán majd minden szálonkot fő fog szállítani a melegebb fődre.

Hát ezek spekuláltak; „Mi az a Pilikán madár, hogyan vihet minket fő?”

Hát asztán ehítta ükét oda a zerdőbe a fészekhez. Éppen etette a fijait.

„Jó napot, Pilikán madár!”

„Szerbusz János, — aszongya — hát megjötté?”

„Meg. Hát, — aszongya — többed magammal. Hát — aszongya — mast visz- szatértünk — aszongya —. Körűnésztem egy kicsit a zországba.” Aszongya: „Hát ezek a hölgyek meg kik?” — aszongya — hát meséd e.” Hát asztán le- atta neki, hogy hogy és miképp vótak ezek és ő megszabadította ükét.

„Méltó vagy a dicsőségre. A zén fÍjaimat is megmentetted, meg ezeket is megmentetted. Hát mast mi a kérésed?”

„Az, hogy éngem is, meg ezeket is, ha fötunná szállítani a melegebb fődre, hogy ők is viszontlátná jók a szülejit, meg én is a szülőföldemet.”

„Más semmit?”

„Semmit.”

„És — aszongya, — mikor szeretné utazni vagy menni?” '

Aszongya: „Hát úgy szeretném, hogy mennél előbb.”

„Jól van. Menny é kü a zerdőre, asztán megtalálod a birkákat és mondd meg annak a picin embernek, — aszongya — egy picin kis arasz ember, — aszongya — hogy aggyon neked, aggyon neked — aszongya — (A Pilikán madárnak vót tizenkét körme) aggyon neked — aszongya — kilenc birkát. És — aszongya — ezeket a birkákat majd a juhász ide segíti hozni. És asztán itt a birkák — aszongya — a bőre le lesz huzva, bele ki lesz dobva, és — aszongya, — mikor elindulunk, minden körmömre egy birkát akasszatok. Mert tizenkét köröm van, — aszongya — hát kilenc birka. És ti meg még, egy-egy körmö- möm ütök, hogy viszlek föl. És — aszongya — mikor elindulok, mikor küleszek merűve, ahányszor hátranézek, akkor mindig egy birkát akassz le és dobd a számba.”

539