Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 6. szám - Szemelvények Gaál Károly gyűjtéséből

— aszongya — vissza, visszajössz ide, mer másképp innen nem tucc följutni a melegebb fődre.”

Hát ű fogta magát, irányt vett magának. Ment Ement, megy, és satöbbi. Ec- cécsak egy erdőhöz ér, láttya, hogy kelet felű egy gyönyörű szép fényes nagy kastél, de ojjan, ojjan szép vöt, hogy tündöklött. „Na, itten vaj valami király van, vagy valami van, hát ide el fogok menni, megnézni. Miféle szépséges épület lehet ez?”

Hát eccecsak odaért. Hát egy gyönyörű szép kastéj vöt. De nagy kastéj vöt és körű be vöt kerítve, nagy kűbástyává körűkerített és egy héjén vót egy rettenetes nagy vaskapu. Ja, de a vaskapu be vót zárva.

„Mindegy, ha be van is zárva, de nekem ide be köl mennyi.”

Próbáta zörgetnyi, kiabáni, mindenfélit, de semmiféle hang nem jött ki. Ja. ide be kő mennyi. Körűnézi, mi van itt. Hát másutt nem mehet be, fogta a kar- gyát, asztán belevágta abba a vaskapuba, egy jódarabot kifejtett belüle, egy lukat csinát, asztán azon bement. Bemegy. Gyönyörű szép veranda. A verandán több héjén gyönyörű szép ajtók. Megy a verandán végig. Az eső ajtóná be- kqcogtat. Hát egy gyönyörű szép női hangot hall: „Szabad!”

Erre benyitja a zaj tót. Egy gyönyörűséges szép kisasszony űdögét egy arany székbe. Az mingyá föl ugrik:

„Jaj, kedves fiatalember, — aszongya — sijessen vissza oda, ahunnan jött, mert a zén uram hazajön, — aszongya — magát a körmejive széjjészaggattya.” Aszongya a Lófi János: „Mi lészen a maga ura?”

„Az én uram — aszongya — a háromfejű sárkány.”

„Na, igaz hogy egy kicsit — aszongya — borzalmas, de maga talán szeretne attú megszabaduni?”

„Jaj, — aszongya — örök hűséget eskünnék — aszongya — magának. Es

— aszongya — hárman vagyunk itt testvérek. Hárman. Hogy errű a melegebb íődrű a sárkányok loptak e bennünket ide. Osztán most mink vagyunk azoknak a feleségeji.”

Aszongya, más ránéz a zórára: „Mast má tiz perc alatt — aszongya — a főd alatt dogozik a zaranybányába, nem tóm hány méter mélségrű a bozogányt dobja haza. A bozogány hazaesik a zudvarba, rá öt percre asztá ő gyün utánna.” Na, jó. Aszongya:

„Hát legyen nyugott a kisasszony, — aszongya — majd próbákozunk vele.” Hát evve egy kicsit örömöt mondott a kisasszonynak, de meg ászt is sajnáta vóna, hogyha észt a szép fijatalembert tönkretette vóna. Ászt is sajnálta vóna.

Hát asztán hogy beszélgetnek, eccer csak egyet cuppanik. A bozogányt hazadobta. Emmeg asztán szépen kilépett, megfogta a bozogányt. Zupp! Visszadobta. Asztán majnem útközbe találkozott a bozogány a sárkánnyá, ahogy gyütt haza. Elorditotta magát:

„Ejnye, — aszongya —, nem tóm ki van a zén lakásomon, — aszongya — én három öl mélségrű tuttam hazadobni, ez meg — aszongya — lement talán még hatra is. De majd — aszongya — ha lehet, majd elbányok vele.”

Hát osztán ránéz a zórára a kisasszony, aszongya: „Mingyá, egy perc van hátra, má itthon lesz.”

Na, akkor szépen kilépett a zudvar közepire, kigyütüt a szobábul, kihúszta a kardot, kihúzott karddá várja. Hát gyün ám a sárkány. Keresztű a bástyán. Tüzes tapló hullik a szájábú:

„Hej, fickó — aszongya — ha kedves az életed!”

Hát asztán összeütkösztek. Hát asztán bizon két vagy három csapásra levág537