Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 6. szám - B. Péter Ferenc: A kisfiú (mesék)
Nagyapának faragottlábú asztala van, és a lábakat keresztben deszka köti össze. Nagyapának falovacskái is , vannak, és látott már igazi labanc zászlót. az asztal alatt kushadva Falovacskáik toparaéfcolmalk, lőporfüst terjeng, a lőtt, szűrt, és vágott sebekből ömlik a vér. Rekedten iharsoginalk a kürtök, a trombiták, újra 'és újra felzúg a: hajrá!, csattognak a kardok, a porfelhők mélylén dobognak a lópaták, a csípős füst mindent ellep, ikiönnyet sajtol a szemekből, ami elkeveredik a sós ízű vérrel és verejtékkel, por tömi tel a pórusokat. Falovacskák topárzélkoinak, csúszik a fegyver a kézben, fárad a ló, fárad a harcos —, de pereg a dob! Üjiult erővel a: rá, rá, 'hajrá!, az: üsd, vágd, nem apád! Fejték ós karok és testek a poriba le, hatalmas dördülés, ágyúgolyó vág rendet a küzdők között. Habos már a szerszám, ós minden ragad a vértől, hunyorog a szem —, de megint: előre!, de megint átvágni a füstöm, a porfelhőn, a fáradtságon. Pusztuljon az (ellen! Bevetni a tartalékokat — trombitaszó és lódabogás, a generális int, az eddig visszafogott falovacskáik elszabadulnak, és üvöltő, kardot rántó lovasaikkal, mint férgetek rontanak a harctérre, át a poron, át a füstön, át a tetemeken, át a véren, át mindenen. A generális fáradt szemekkel néz utánuk a faragott asztalláb mögül. Falovacskák, falovacskák . . . 498
